2p

A faktoring tevékenység piaci és jogi környezetének alakítását, a tevékenység ismertségének növelését, és a tagok számára nyújtott szolgáltatások fejlesztését tűzte ki egyebek között célul a Magyar Faktoring Szövetség három évre újraválasztott elnöke, Csáki Ferenc.

A faktoring piac évről-évre jelentősen bővül, tájékoztatott Csáki Ferenc. A faktorált, azaz a megvásárolt követelések állománya 2004-ben még 296 milliárd forintot tett ki, 2005-ben mintegy 60 százalékkal 476 milliárd forintra, tavaly pedig több mint 50 százalékkal 728 milliárd forintra nőtt. Bővül a faktoring szolgáltatást igénybevevő vállalkozások köre is, számuk megközelíti a 2 ezret - tette hozzá Csáki Ferenc.

A 2003-ban alakult és mára a piac 80 százalékát, 28 szervezetet tömörítő szövetség egyik célja, hogy a szabályozás egyszerűbb és kiszámíthatóbb legyen. A jogi környezet változtatására jelenleg jó esélyt lát az elnök, mivel a hitelintézeti törvény és a Polgári Törvénykönyv napirenden lévő módosításai vélhetően érintik a faktoring alapját képező jogviszonyt is - ismertette az elnök.

Csáki Ferenc hangsúlyozta, hogy a faktoringnak jelentős szerepe van a kis- és középvállalkozások támogatásában, hiszen olyan vállalkozásoknak biztosítanak forrásokat, amelyek valóban piacképes terméket vagy szolgáltatást állítanak elő, mivel a termékértékesítésről már számlával rendelkeznek. Gyakori kritika- ismerte el az elnök - hogy a faktorálás drágább a bankhitelnél, de felhívta a figyelmet arra, hogy a faktorálást igénybe vevő vállalkozások nem csak pénzt, de a számlákkal, könyveléssel kapcsolatos szolgáltatást is kapnak a díj ellenében.

A költségek a jövőben várhatóan csökkennek, mivel a verseny egyre nagyobb az ügyfelekért ezen a piacon - mondta Csáki Ferenc. Hozzátette, hogy a növekvő számú faktoráló cég mellett az egyre kifinomultabb technikák is a költségek csökkentése irányába hatnak.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!