3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Mario Draghi az Európai Központi Bank elnöke a kamatdöntés utáni konferencián arról beszélt, hogy bár néhány ponton stabilizálódni látszik az övezet gazdasági helyzete, csak lassú élénkülés jöhet.

Mario Draghi az EKB kamatdöntését követő sajtótájékoztatón elmondta: kamatcsökkentésre egyáltalán nem érkezett javaslat a mai ülés során. Hozzátette: több tényező szólt a tartás mellett, például a csökkenő állampapírhozamok, és CDS-felárak, a részvénypiacokon tapasztalt kedvező fejlemények, és a csökkenő volatilitás is ezt a döntést indokolta.

A gazdaságról szólva kifejtette, hogy az eurózónában csak lassú élénkülés várható 2013-ban. Úgy véli, a gazdaságot sikerült mostanra stabilizálni, sőt a bizalom is újra kezd erősödni, és csökken az árnyomás is. Kifejtette: miközben az infláció továbbra is az EKB inflációs célja felett alakul, 2013 későbbi részében 2 százalék alá mérséklődhet a ráta, és továbbra is alacsony inflációs nyomással kell számolni.

Draghi szerint annak érdekében, hogy továbbra is fenntartsák a bizalmat, alapvető fontosságú a kormányok részéről a fiskális és strukturális egyenlőtlenségek csökkentése, illetve folytatni kell a pénzügyi ágazat szerkezetátalakítását is. 

Az EKB elnöke a gazdaság teljesítményéről elmondta: a rendelkezésre álló statisztikák és felmérések további gyenge gazdasági teljesítményt jeleznek, mely az idei év elejét is mindenképpen meghatározza majd. Mindez a gyenge belső fogyasztást, a nem túl kedvező befektetői hangulatot és a visszafogott külső keresletet tükrözi vissza. Ugyanakkor az elmúlt időszakban több konjunktúramutató is bár alacsony szinten, de stabilizálódott, miközben jelentősen javuló pénzügyi piaci bizalomról árulkodnak. Ez 2013 későbbi részében fokozatos fellendüléshez vezethet. 

Azok a kockázatok viszont, melyek a gazdasági kilátásokat átszövik, továbbra is a lassulás irányába mutatnak. Ezek a kockázatok leginkább az euróövezet strukturális reformjainak lassú végrehajtásából, a geopolitikai problémákból és egyenlőtlenségekből fakadnak. 

A monetáris politikáról elmondta, hogy a megfelelő finanszírozási feltételek érdekében elengedhetetlen, hogy tovább erősítsék a bankok rugalmasságát ott, ahol szükséges. Kulcsfontosságú tényező lesz a banki mérlegek megalapozottsága a hitelezés kérdésében, valamint a finanszírozási csatornák normalizációjában. 

Végezetül az EKB elnöke beszédében kiemelte: ami a fiskális politikát illeti, a kötvényhozamok csökkenését további fiskális konszolidációval kell alátámasztani összhangban a Stabilitási és Növekedési Paktumban szereplő kötelezettségvállalásokkal. 

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!