4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az első negyedévi meredek zuhanások után már stabilizálódik Kelet-Európa gazdasága, ám még korai lenne a globális válság végéről beszélni - mondta szerdán Londonban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke, kilátásba helyezve a kelet-európai térség idei teljesítményére adott EBRD-előrejelzés további rontását.

Thomas Mirow, aki a Hitelpiaci Szövetség (LMA) nevű - elsősorban az európai szindikált hitelezési tevékenység támogatásával és érdekképviseletével foglalkozó - szervezet szerdai londoni pénzügyi konferenciájának főszónoka volt, előadásában felidézte, hogy az EBRD közgazdászai már tavasszal átlagosan 5,2 százalékos idei gazdasági visszaesést jósoltak a bank működési területének egészére.

Ez az előrejelzés azonban még az idei első negyedévi adatok ismertté válása előtt készült. Az EBRD-prognózis felülvizsgálata most folyik, és az új számok október végéig megjelennek, de "az már most biztonsággal megjósolható", hogy a banknak ismét lefelé kell korrigálnia térségi GDP-előrejelzéseit - mondta a kelet-európai átalakulási folyamat finanszírozására csaknem két évtizede alakult londoni pénzintézet vezetője.

Az EBRD május elején adta ki legutóbbi előrejelzését a tevékenységi területéhez tartozó harminc közép-kelet-európai, délkelet-európai, illetve közép-ázsiai országra. Az e prognózisban szereplő 5,2 százalékos idei térségi visszaesési jóslat is már erősen rontott becslés volt: a bank az eggyel korábbi, januári előrejelzésében még 0,1 százalékos növekedéssel számolt a tevékenységi területéhez tartozó országcsoportban.

A májusi EBRD-becslésben a magyar gazdaságra 5 százalékos idei GDP-mínusz szerepelt az év elején valószínűsített 2 százalékos visszaesés helyett. Mirow szerdai londoni előadásában e májusi térségi előrejelzés további rontását helyezte kilátásba, azzal az indokkal, hogy számos kelet-európai országban "drámai mértékben" zuhant a gazdasági teljesítmény az idei első negyedévben.

Az EBRD elnöke kijelentette ugyanakkor, hogy a második negyedévet sok térségi gazdaságban már stabilizáció jellemezte, és a bank bízik abban, hogy a 2010-re szóló prognózisát már nem kell rontania. Mirow szerint a pénzintézet jövőre "szerény növekedésre" számít működési területén.

Tevékenységi térségének egészére a bank 1,4 százalékos átlagos növekedést jósolt 2010-re a májusi jelentésben. A londoni City nagy elemző és befektetési házainak körében megoszlanak a vélemények arról, hogy a magyar gazdaság 2010-ben is recesszióban lesz-e még. A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő e héten Londonban kiadott összehasonlító elemzésében - amelyben a magyar, a lett és az izlandi gazdaság állapotát vetette egybe - az általa becsült idei 6,3 százalékos visszaesés után jövőre is még 0,3 százalékos GDP-csökkenést valószínűsített Magyarországon. A Moody's szerint a vizsgált három gazdaság helyzetét kilábalás helyett egyelőre a "törékeny stabilizáció" kifejezéssel lehet jellemezni, ám az elemzésből kitűnt, hogy a cég a magyar gazdaságot több kategóriában is jobb állapotúnak látja, mint a másik két országét.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői a második negyedévi magyar GDP-adatokról két hete kiadott részletes összesítés után azonban a 2010 egészére szóló magyarországi GDP-prognózisukat 0,5 százalékos növekedésre javították az addig érvényben volt, 0,5 százalékos visszaesést jósló előrejelzésről.

Az EBRD elnöke szerdai londoni előadásában ugyanakkor kijelentette: óvna mindenkit "az idő előtti derűlátástól", mivel - jóllehet, látszanak a stabilizáció jelei a világgazdaság számos területén - egyelőre "súlyos hiba lenne" azt gondolni, hogy a válságnak vége. Mirow szerint azonban Kelet-Európa gazdasági potenciálja továbbra is erős, és a térség változatlanul igen versenyképes. A jelenlegi válság súlyos visszaesést jelent, de tekintettel "az 1989 történelmi napjai" óta elért eredményekre - például arra, hogy a térségben gyakorlatilag a semmiből épültek ki sikeres piacgazdaságok -, az EBRD teljességgel bízik abban, hogy az országcsoport minden korábbinál erősebben kerül ki a mostani helyzetből - fejezte be szerdai londoni beszédét a bankelnök.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!