4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Majdnem 10 százalékkal csökkent áprilisban a benzinkutak forgalma az egy évvel korábbi szinthez képest, de a magas árak miatt még így is több mint 100 milliárdot költöttünk üzemanyagra - derül ki a csütörtök reggel nyilvánosságra hozott adatokból. A teljes forgalom 5 százalékkal esett vissza, szinte mindenből kevesebbet vettünk. Mfor.hu-háttér.

Áprilisban 9,8 százalékkal, az év első négy hónapjában pedig 9,2 százalékkal csökkent a benzinkutak forgalma Magyarországon - derül ki a friss statisztikából. Mindez azt mutatja, hogy a rekordmagas árak továbbra is negatív hatással vannak az üzemanyagfogyasztásra, folytatódik az első negyedévben tapasztalt zuhanás.

Egyre kevesebbet tankolunk

"Az üzemanyagtöltő állomások forgalmának volumene 2010 első négy hónapjában 9,2, áprilisban 9,8 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakában mérthez képest; a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint az áprilisi eladások 0,8 százalékkal mérséklődtek az előző havihoz viszonyítva" - közölte csütörtök reggel a statisztikai hivatal.



Mindez azt jelenti, hogy továbbra is zuhan az üzemanyag forgalma: idén eddig áprilisban volt a legnagyobb a visszaesés, ráadásul két hónapnyi emelkedés után már az előző hónaphoz képest is esett a fogyasztás. Ugyanakkor az is látszik, hogy idén eddig áprilisban költöttünk a legtöbbet üzemanyagra, a 103,7 milliárd forintos össze azonban elsősorban annak köszönhető, hogy emelkedtek az árak. A 103,7 milliárdos forgalom egyébként kicsit magasabb az egy évvel korábbinál, mindezt majdnem 10 százalékos forgalomcsökkenés mellett sikerült "összehozni".

Az adatokból az látszik, hogy a 95-ös benzin literenkénti ára hét forinttal emelkedett áprilisban: 330-ról 337 forintra, míg a gázolajért kilenc forinttal kellett többet fizetni, mint egy hónappal korábban, így 312 forintra nőtt az ár.



A friss adatokból az is kiolvasható, hogy a második negyedév elején is folytatódott az első negyedévben tapasztalt tendencia, a visszaesés mértéke is hasonló volt. A Magyar Ásványolaj Szövetség adatai szerint az év első három hónapjában összesen 12 százalékkal kevesebb üzemanyag fogyott, mint egy évvel korábban, ez 644,3 millió litert jelentett. A benzin forgalma ezen belül 15 százalékkal esett vissza, míg a gázolajból 9,1 százalékkal fogyott kevesebb.

Szinte mindenből kevesebbet vettünk


A KSH statisztikájából az is kiderül, hogy áprilisban szinte minden árucikkből kevesebb fogyott, mint egy évvel korábban, a teljes kiskereskedelmi forgalom összesen 5 százalékkal esett, míg az előző hónaphoz képest 0,8 százalékos volt a csökkenés.

Az országos kiskereskedelmi hálózatban és a csomagküldő kiskereskedelemben az idei év első négy hónapjában 2163 milliárd forintot költöttek el az emberek, ebből 606 milliárd volt az áprilisi forgalom. Az eladások 46 százaléka volt élelmiszer vagy élelmiszer jellegű vegyesáru, 17 százaléka üzemanyag, 13 százaléka bútor és háztartási cikk, valamint építőanyag. A többi üzlet együttes részesedése 24 százalék volt.

Az élelmiszerüzletek forgalma 5,7 százalékkal csökkent áprilisban, ezen belül a vegyes termékkörű üzletek (hiper- és szupermarketek) 6,6 százalékkal kevesebb árut adtak el, mint egy évvel korábban. Márciushoz képest egy százalékos volt a csökkenés ebben a szegmensben.

"2010 áprilisában a könyv-, újság-, papíráru- és egyéb iparcikküzletek, valamint az összes forgalomból kis súlyt képviselő illatszerüzletek és a csomagküldő hálózat eladásai növekedtek, miközben a többi üzlettípusban bonyolított forgalom volumene csökkent" - olvasható a KSH jelentésében.

Továbbra is a legnagyobb vesztesek között van az autókereskedelem: a gépjármű és járműalkatrész-üzletek forgalma az év első négy hónapjában 31,8, áprilisban pedig 29,8 százalékkal csökkent. Hasonló mértékű visszaesést mutat a Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma is.

Az Eurostat gyorsbecslése szerint – a naptárhatástól megtisztított adatok alapján – 2010 áprilisában az Európai Unió 27 tagállamában az előző év azonos időszakához mérten átlagosan 1,6 százalékkal, az eurózóna országaiban 1,5 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene. Az országok nem teljes körére rendelkezésre álló adatok szerint csak négy tagállamban tapasztaltak növekedést, tizenhatban csökkenést. A legnagyobb mértékű növekedést (8,7 százalék) Máltán; a legnagyobb visszaesést (11,7-11,7 százalék) Bulgáriában és Litvániában mérték.

Beke Károly

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!