2p

Úgy tűnik, mégis maradhat Budapesten a "Soros-egyetem".

Egy évvel meghosszabbítják a lex CEU-ban megszabott a határidőket, jelentette be Trócsányi László igazságügyi miniszter. A bejelentésről az Index írt. Az igazságügyi tárca módosító javaslatot nyújt be a törvényhez. Ha ezt elfogadják, 2018 január elseje helyett a CEU-nak 2019 január elsejéig kell megfelelnie az új feltételeknek.

A sürgősséggel módosított felsőoktatási törvényt tavasszal fogadták el, mely egészen olyannak tűnt, mintha kimondottan a CEU szívatására állították volna össze, ezért is kapta meg a lex CEU becenevet. Ebben a kormány két új feltételt határozott meg az EU-n kívüli külföldi egyetemek magyarországi tevékenységére:

  • szülessen államközi megállapodás a magyarországi működésükről
  • és legyen külföldön is székhelyük, ahol államilag elismert, tényleges képzést folytatnak.

Az államközi megállapodás a CEU esetében azért volt lehetetlen feladat, mert a magyar kormány egyenesen Donald Trump amerikai elnökkel akart tárgyalni az egyetem sorsáról, holott mindenkinek tiszta volt, hogy ebben az ügyben New York állam az illetékes, nem az USA legfelsőbb vezetése - ez benne van az amerikai alkotmányban. A kormány ennek ellenére ettől a feltételtől juszt sem tágított, csak akkor, amikor már az amerikai szövetségi oktatási miniszter, Betsy DeVos rágta a szájukba, hogy fölösleges Trump aláírására várni.

A magyar kormány azóta már előrehaladott tárgyalásokat folytatott New York állam vezetésével CEU-ügyben. Később a kormány már attól is elállt, hogy a CEU-nak saját kampuszt kellene működtetnie New York államban, elegendő lett egy megállapodás egy állambeli egyetemmel - ez össze is jött, a CEU lepaktált a New York-i Bard College-dzsal, hogy ott is folytathasson képzéseket. Ez ugyanakkor még csak előzetes megállapodás, a képzések minőségi elismerésésre - az akkreditációra - még várni kell. A meghosszabbított határidővel viszont most megvan annak a lehetősége, hogy ez is időben meglesz.

A hosszabbítással a magyar kormány a Velencei Bizottság kritikájára reagál, melyben azt jelezték, hogy problémás a CEU-t érintő magyar jogszabály.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!