2p

Az idén a tavalyihoz hasonló, vagy annál is nagyobb lehet a külkereskedelmi többlet az Erste Bank és a Takarékbank elemzője szerint.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt előzetes adatai szerint júniusban az export 5,6, az import euróban számított értéke 3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz mérve, míg a forintértékek kétszámjegyű - rendre 17 és 14,1 százalékos - emelkedést mutattak.

Az első félévben az export és az import alig 0,2, illetve 0,9 százalékkal nőtt euróban számolva a múlt év azonos időszakához képest. A 3,588 milliárd eurónyi féléves kereskedelmi többlet 235 millióval kisebb a múlt évinél, annak ellenére, hogy a június havi szufficit 191 millió euróval 762 millióra nőtt.

Oszlay András, a Takarékbank makroelemzője elmondta: az exportnövekedés mértéke meglepő, így a többlet az általuk vártnál 200 millió euróval kedvezőbben alakult, míg az import növekedési dinamikája a vártnak megfelelő lett.

A szakértő szerint a tavalyi 6,9 milliárd eurós szufficit idén is teljesíthető lesz, és az év második felében kedvezőbben alakulnak a cserearányok is.

Nyeste Orsolya, az Erste makroelemzője is kiemelte: mind az általuk vártnál, mind a piaci konszenzusnál jobb lett a júniusi többlet, amely elsősorban az export hónapok óta nem látott növekedésének köszönhető.

Kifejtette: 2012. első negyedévében a külkereskedelmi mérleg többlete még elmaradt a 2011 azonos időszakáétól, a második negyedéves azonban már nagyobb volt, és ha ez a tendencia fennmarad, akkor az idei többlet magasabb, körülbelül 7,5 milliárd euró is lehet.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!