2p

A külkereskedelmi termékforgalom előzetes adatai szerint az év ötödik hónapjában az export és import euróban számított értékei közel azonos mértékben, 1,7, illetve 1,8 százalékkal növekedtek, ezzel szemben a forintértékek kétszámjegyű bővülést mutattak 2011 májusához képest, olvasható a KSH tájékoztatójában. A külkereskedelmi mérleg egyenlege idén még nem mutatott ilyen magas értéket

2012. májusban – első becslés szerint – a kivitel értéke 2059 milliárd forintot (6995 millió eurót), a behozatalé 1854 milliárd forintot (6293 millió eurót) tett ki. A külkereskedelmi mérleg az év ötödik hónapjában 206 milliárd forint aktívumot mutatott, ami az egyenleg 19 milliárd forintos javulását jelenti az előző év azonos időszakához képest. A májusi kivitel 75, a behozatal 71 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolítottuk le.

Májusban a forint az euróhoz mérve 10, a dollárhoz képest 23,4 százalékkal értékelődött le a bázishónaphoz viszonyítva. Az euró és a dollár – havi átlagárfolyamatokat tekintve – az év első hónapjától kezdve rendre erősebb volt a forintnál, mint 2011 első 5 hónapja során.

Havi összevetésben a külkereskedelmi mérleg egyenlege közel megkétszereződött, áprilisban 379,4 millió eurót regisztrált a KSH. Az diagram is mutatja, hogy utoljára 2011 szeptemberében volt ennél magasabb az egyenleg euróértéke.

2012. január–májusban – előzetes adatok szerint – a kivitel értéke 9788 milliárd, a behozatalé 8956 milliárd forint volt. A kivitel euróértéke 0,9 százalékkal csökkent, a behozatalé 0,4 százalékkal emelkedett. A külkereskedelmi mérleg 832 milliárd forint aktívumot mutatott, ez az egyenleg 44 milliárd forintos romlását jelenti a 2011. január–májusi 876 milliárd forintos aktívumhoz viszonyítva.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!