2p

Egy erős támogatással megválasztott új kormány csökkenti az ország politikai kockázatát, ami rövid távon a erősítheti a forintot.

Egy erős támogatással megválasztott új kormány felállása csökkenti az ország politikai kockázatát, ami rövid távon a forint erősödését hozhatja magával - véli Stuart Bennett, a Crédit Agricole Corporate and Investment Bank (Crédit Agricole CIB) elemzője.

Ez annak ellenére is igaz lehet, hogy a Fidesz a költségvetési hiány túllépésének emlegetésével aggodalmat kelt a piacokon - teszi hozzá az elemző az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. Az elemző szerint egy esetleges kétharmados többség lehetőséget ad a kormányzó pártnak az alkotmány módosítására, és négy évre minimálisra csökkenti az ország politikai kockázatát, ami rövid távon - különösen a kockázatéhség növekedése mellett - a forint erősödésével járhat.

Az ország középtávú megítélése az új kormány politikai irányvonalától, illetve a költségvetési kilátásoktól függ. Az IMF-fel kötött megállapodás értelmében az idei költségvetési hiány nem haladhatja meg a 3,9 százalékot. A szakértő szerint a hiánycél túllépése borítékolható, de a Fidesz által emlegetett 7 százalékos deficit veszélyeztetné a párt által beharangozott 2015-ös euróbevezetést, és kiváltaná az IMF rosszallását. Az elemző szerint a 3,9 százalékos deficitcéltól való eltérés mértéke leginkább attól függ, hogy az új kormány melyik évre számolja el a 2010-2011-ben megvalósított infrastrukturális beruházásokat, továbbá hogy tartja-e magát adócsökkentési ígéreteihez. A Crédit Agricole elemzője szerint a Fidesz a kialakult gazdasági helyzetért minden bizonnyal az előző kormányt fogja hibáztatni, hogy ennek megfelelően a 2011-es költségvetéssel tiszta lapot nyithasson.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!