2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Együttműködési megállapodást készít elő a magyar és a román adóhatóság kapcsolatuk további erősítésére, azt várhatóan augusztusban alá is írják - jelentették be szerdán Nyíregyházán sajtótájékoztatón.

Eugen Ciorici, a romániai Pénzügyigazgatási Nemzeti Ügynökség alelnöke elmondta: a kapcsolatok erősítését a két ország uniós tagsága mellett a magyar és a román gazdaság együttműködésének fejlődése is indokolja. Közlése szerint Romániában már 7300, míg Magyarországon hatezer vegyesvállalat működik a két ország vállalkozásainak befektetése révén.

A magyar befektetői tőke értéke Romániában meghaladja a 330 millió eurót, s ezzel Magyarország a 14. helyen áll a külföldi beruházók rangsorában. A magyar érdekeltségű cégek a román exportból öt százalékkal, míg az importból hét százalékkal részesednek. Eugen Ciorici tájékoztatása szerint a román beruházók eddig 50 millió eurót fektettek be Magyarországon.

A bukaresti adóhatóság helyettes vezetője - aki mint elmondta, Szikora Jánossal, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnökével is tárgyalt kétnapos magyarországi látogatása során - a legfontosabbnak a kölcsönös információ- és tapasztalatcserét, valamint az egyidejű ellenőrzéseket tartotta.

Nagy Tibor, az APEH Észak-Alföldi Regionális Igazgatóságának vezetője beszámolt arról, hogy a térségi adóhivatalok közötti közvetlen együttműködést is erősíteni kívánják a jövőben. Megjegyezte: az észak-alföldi régiós adóhivatalnak a romániai Bihar és Szatmár megye társhatóságával már egy évtizedes kapcsolata van.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!