3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Kiadásaik 40 százalékos csökkentéséről szóló tervek összeállítását kérte a brit pénzügyminisztérium a többi tárcától.

A brit sajtó vasárnapi értesülései szerint a költségvetési konszolidációért felelős pénzügyminiszter-helyettes, Danny Alexander a hétvégén küldte szét a kérést kabinetbeli kollégáinak, jóllehet ez nem azt jelenti, hogy a pénzügyi tárca ténylegesen minden minisztériumtól költségvetésének 40 százalékos lefaragását fogja követelni. A BBC úgy tudja, hogy Alexander "illusztrációs" célokból kérte e tervek elkészítését, kiderítendő, hogy "miként nézne ki" egy ilyen mértékű kiadáscsökkentés.

A májusi választásokon hatalomra került konzervatív-liberális brit kormány a gazdaság és a költségvetés állapotának átvizsgálása után, június végén vészköltségvetést terjesztett be, amely igen lendületes konszolidációs programot tartalmaz. Ennek fő pontjai között szerepel, hogy a hazai össztermékhez (GDP) mért  brit államháztartási hiány a jelenlegi, 2010-2011-es pénzügyi évre várt 10,1 százalékról 2015-2016-ra alig 1,1 százalékra csökken.

A költségvetési tervezet elsődleges jelentőségű intézkedései között van a fő áfakulcs felemelése 17,5 százalékról 20 százalékra a jövő évtől, különadó kivetése a Nagy-Britanniában működő bankokra szintén 2011-től, az évi 21 ezer fontnál (6,5 millió forintnál) többet kereső közalkalmazottak bérének befagyasztása két évre, és az állami nyugdíjjogosultság alsó korhatárának gyorsított ütemű felemelése 66 évre.

Emellett azonnali hatállyal felemelték 18 százalékról 28 százalékra a legmagasabb jövedelmi kategóriában lévők által fizetett tőkejövedelmi adót, és két évre befagyasztották a kisgyermekeseknek járó szociális juttatásokat. A banki különadóból - amelyet a külföldi tulajdonú bankok Nagy-Britanniában működő érdekeltségeire is kirónak - a kormány évi kétmilliárd font (jóval több mint 600 milliárd forint) bevételt tervez.

George Osborne pénzügyminiszter a vészköltségvetést ismertetve a londoni alsóházban kijelentette: az egyes szaktárcáknak kiadásaik átlagosan 25 százalékos visszafogására kell felkészülniük. Jóllehet londoni elemzők nem tartják valószínűnek, hogy a minisztériumokat egységesen és ténylegesen a hétvégi hírekben szereplő 40 százalékos kiadáscsökkentésre kérnék fel, hangsúlyozzák ugyanakkor azt, hogy az Osborne által említett 25 százalékos költséglefaragási előirányzat a költségvetési szféra egészére kiterjedő átlag, amelyen belül lehetnek sokkal nagyobb mértékű, akár 30 százalékot meghaladó eseti kiadáscsökkentések.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!