Orbán Viktor szerda reggel 8:30-tól tárgyalt Herman Van Rompuyjel, az Európai Tanács elnökével. A találkozó témája előzetesen nem volt ismert, sőt a magyar kormány részéről magát az eseményt is titkolózás övezte. A tárgyalás után közös sajtótájékoztatót tartottak.
Magyarország fontos barátját fogadtuk ma egy tárgyalás erejéig - kezdte a tárgyalást követő sajtótájékoztatót Orbán Viktor. Szerinte az Európai Tanács elnöke nélkül nem jöhetett volna létre a következő hétéves ciklusra vonatkozó uniós költségvetés. A kormányfő szerint Rompuy mindig nyitott volt a magyar megoldásokra.
"Magyarország bejelentkezett az európai sikertörténet pozíciójáért, hiszen kevesen vagyunk olyanok az Unióban, akik képesek kontroll alatt tartani a költségvetést, 3 százalék alatt tartani a hiányt és növekedési pályára állítani a gazdaságot" - emelte ki Orbán Viktor. Majd újból azt a hat mutatót ismertette, melyben jól teljesít hazánk. "Egyedül a gazdasági növekedésben vagyunk elmaradva, ezért ez a legfontosabb feladata 2013-nak" - tette hozzá.
Az európai közös ügyek tekintetében biztosította Rompuyt, hogy fontos hazánknak az eurózóna sikere is, tehát számíthat hazánk támogatására a bankunió tekintetében és általában az eurózónát hivatott lépésekben is. Magyarország azt kéri az ET elnökétől, hogy legyen fogadókészség és megértés azon magyar gazdasági lépések iránt, melyek az Unió szempontjából furcsának tűnnek. Utalt itt például az adóreformokra.
Orbán szerint nemcsak a magyarok számára lesz fontos az idén elért növekedés, de az uniós államoknak is megmutatja, hogy lehet a válság idején is talpra állítani a gazdaságot és növekedést elérni. Összességében megerősítették azokat a kapcsolatokat, melyek Magyarországot az Európai Unióhoz kötik.
Az adósság 60 százalékát vállalták át
Újságírói kérdésre Orbán Viktor elárulta: az önkormányzatoktól átvállalt adósság összege 600 milliárd forint. Még nagyjából egy tucatnyi település van, ahol vannak nyitott kérdések. Többek között a főváros is ide tartozik, de az adósságának 60 százalékát veszi át az állam - mondta Orbán Viktor.
Mint ismert, a legjobban teljesítő önkormányzatok adósságának 40, a legrosszabbakénak 70 százalékát vállalta át az állam az 5000 fő feletti települések esetében. Az adósságállomány a legutóbbi adatok alapján egyébként 1100 milliárd forint körüli összeg.
Uniós gazdasági ügyek voltak központban
Megvitattuk a gazdasági, társadalmi helyzetet Európában. "Úgy gondolom, hogy 2012 fordulópontot hozott az uniós válságban, de nem szabad, hogy önelégültek legyünk. Egyáltalán nincs alternatívája annak, hogy tovább folytassuk a reformokat, nincs egyetlen tagország számára sem visszalépés" - mondta a sajtótájékoztatón Van Rompuy. Kiemelte az elnök, hogy gyors haladást kell elérni egy bankunió létrehozása felé. "Ezen kívül megvitattuk a nem eurózónához tartozó országok aggodalmait. Világossá tettük, hogy legitim aggodalmakról van szó, és figyelembe vesszük a törvényhozásban. Szó volt még az energia, illetve keleti partnerség kérdéséről is a megbeszélésen" - tette még hozzá az ET elnöke.
mfor.hu