7p

Brüsszelben elkezdődött a válságtanácskozás, közben már fokozatosan szivárognak ki a tervezetek, intézkedések, melyekkel stabilizálhatják a perifériás országok helyzet és visszanyerhetik a piacok bizalmát. A befektetőknek egyelőre tetszenek a tervek, erre utal az euró ismételt erősödése és a svájci frank gyengülése, ami a kockázati étvágy növekedésére utal. Mfor.hu-háttér.

21:40

Összesen 109 milliárd euró többletfinanszírozást jelent Görögország számára az az új nemzetközi támogatási program, amelynek elemeiről csütörtök este Brüsszelben állapodtak meg az euróövezeti országok vezetői.

A találkozó zárónyilatkozata szerint a magánszektor részesedése eléri a 37 milliárd eurót. A programban az Európai Unió intézményei mellett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is rész vesz.

A csúcsértekezlet utáni sajtótájékoztatón Herman Van Rompuy, az EU-tagországok állam- és kormányfői tanácsának elnöke úgy fogalmazott: a most született döntések növelik a görög államadósság fenntarthatóságát, csökkentik az adósságválság kiterjedésének veszélyét más országokra, és javítják a válságkezelés lehetőségeit az eurózónában.

18.20

Az mfor.hu által már ismertetett elvek szerepelnek a találkozó hivatalos nyilatkozattervezetében is. Így megerősítik pénzügyi konszolidációs vállalásaikat az euróövezet érintett államai, a Görögország számára kidolgozott támogatási program pedig egyszeri és kifejezetten erre az országra szabott. A szöveg ugyanakkor egyértelmű teszi, hogy az uniós támogatás visszafizetési feltételei más érintett országok számára is kedvezőbbé válnak. 

17:28

Jól zárt a tőzsde az optimista befektetői hangulatban, a BUX majdnem 2 százalékkal erősödött a nap végére. A vezető részvények többsége javítani tudott, főleg az OTP emelkedése húzta a piacot. A bankpapírok 5600 forintos záróárfolyama 3,32 százalékkal volt magasabb a tegnapinál, míg a Mol 2,25 százalékos erősödés után 20 450 forinton állt. Eközben a Magyar Telekom kilenc forinttal kapaszkodott feljebb, 553 forintot ért a kereskedés legvégén.

16:18

Közben folytatódik a frank gyengülése a piacon: negyed öt után már csak 226,83 forintba került egy frank, ami bő másfél százalékkal maradt el a szerdai szinttől. Az euróval szemben 1,1777-nél áll a keresztárfolyam. 

16:16

A brüsszeli megállapodástervezet azt is tartalmazza, hogy a versenyképesség érdekében legkésőbb 2013-ra minden eurózóna-tagországban 3 százalék alá kell vinni a költségvetés hiányát. Ennél a pontnál a megállapodás üdvözli az olasz és a spanyol kormány eddig megtett lépéseit. 

16:13

Eközben folyamatosan emelkedik az OTP árfolyama, jelenleg az 5500 forint áttörése után már 5590-nél (+3%) jár a jegyzés. A Mol 20600 forintnál (+3,1%), a BUX 21970 (+2,1%) pontnál jár.

16:12

A hetedik pontban a stabilizációs lépések között szerepel, hogy az EFSF a jövőben nyújthat közvetlenül hitelt kormányoknak, ráadásul nem csak azoknak az országoknak, melyek már uniós mentőcsomagot kaptak. Valószínűleg ettől a lépéstől várják, hogy sikerül majd megnyugtatni az Olaszországért és Spanyolországért aggódókat.

A nyolcadik pont szerint a görög csomag módosításai Írországra és Portugáliára is érvényesek lesznek, azaz a futamidő legalább 15 évre tolódik majd ki, a hitelek kamata pedig 3,5 százalékra csökken. 

16:07

A Reuters birtokába jutott megállapodástervezet a konkrét intézkedéseket is tartalmazza. Az első pontban üdvözlik az Unió vezetői a görög kormány eddig megtett intézkedéseit, illetve azt, hogy a parlament elfogadta a megszorítócsomagot. A második pont egy új görög mentőcsomagról való megállapodást taglalja, annak összege azonban egyelőre nincs a dokumentumban. A tervezet kiemeli, hogy az új csomag alacsonyabb kamatokat és hosszabb lejáratokat tartalmaz majd, mint a korábbi, ezzel erősödik a görög adósság fenntarthatósága.

A harmadik pont tartalmazza, hogy a tavaly megszavazott 110 milliárd eurós görög mentőcsomag futamideje 7,5 évről legalább 15 évre meghosszabbodik. A tervezet ötödik pontja szerint a pénzügyi szektor elfogadta azt, hogy önkéntes alapon segít Görögországon a felkínált megoldásokkal, mint amilyen a kötvények beváltása, a futamidő kitolása vagy a visszavásárlás. Vélhetően ezért nem lesz szükség európai bankadóra, korábban ugyanis arról szóltak a hírek, hogy egy bankadó kivetésével teremtenék elő a csomag egy részét. 

15:58

"A gazdaság kilábalása az eurózónában jó úton halad, az euró pedig erős gazdasági alapokon nyugszik" - olvasható a Reuters birtokába került megállapodástervezetben, melyet a lap teljes terjedelemben közölt. Azonban azt a tervezetben is elismerik, hogy a kihívások miatt további intézkedésekre van szükség. "Ismét megerősítjük elkötelezettségünket az euró iránt az iránt, hogy minden szükséges lépést megteszünk, hogy az eurózóna stabilitását egységesen biztosítsuk" - szögezi le a dokumentum.  Ezek nagyjából azok a kötelező lózungok, melyeket muszáj volt elmnondani, de a gyakorlatban semmi konkrétumot nem tartalmaznak.

15:42

A hangulat javulása a részvénypiacokra is hatással volt: Európában a londoni FTSE a korábbi mínusz után 0,61 százalékkal áll tegnapi értéke felett, míg a DAX 0,79 százalékos pluszban van. A Wall Streeten is optimista a nyitás, a Dow 0,36 százalékos felfelé araszolással, a S&P pedig 0,45 százalékos erősödéssel kezdett. 

A jó hangulat Budapestre is meghozta a pluszt, a BUX index 0,68 százalékkal állt szerdai záróértéke felett. A vezető részvények közül a Mol 1,25 százalékos javulást mutat, míg az OTP 0,92 százalékos drágulás után 5470 forintba kerül.

15:40

Elsőre pozitívan reagáltak a piacok a pletykákat: az euró erősödésnek indult, míg a hagyományosan menekülőeszközként számon tartott svájci frank gyengül. Az olasz és spanyol kötvényhozamok is meredeken csökkennek, míg a két ország CDS-felárai is jelentősen visszaestek.

Spanyol tízéves kötvények másodpiaci hozama

15:30

A kiszivárgott megoldástervezet legfontosabb eleme az lehet, hogy az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) a másodpiacon is vehet állampapírokat, ezzel a bajba jutott eurózóna-tagállamok mögé állhat a közösség abban az esetben, ha túl magasra szöknének a hozamok és nehézzé válna a piaci finanszírozás. Szakértők előzetesen számoltak ezzel az eshetőséggel a megoldások között, így a kiszivárgott dokumentum különösebb meglepetést nem okozott.

A Marketwatch szerint a másik lehetséges uniós lépés az lehet, hogy a jövőben a bajba jutott országoknak a korábbi 7,5 év helyett 15 éves futamidőre nyújt hitelt az EFSF, a kölcsönök kamata pedig 3,5 százalékra csökken. Korábban arról szóltak a hírek, hogy a tavaly eredetileg 5,5 százalékos kamattal nyújtott 110 milliárd eurós görög mentőcsomagra is vonatkozna a kamatcsökkentés.

Háttér

A legnagyobb bizonytalanság Görögország sorsával kapcsolatban tapasztalható. Az Unió politikusai eddig kategorikusan elutasították az ország csődjének lehetőségét, csütörtökön azonban a brüsszeli tanácskozás előtt többen is úgy nyilatkoztak, hogy egy átmeneti, rövid távú csőd elképzelhető. Jan Kees de Jager holland pénzügyminiszer például úgy nyilatkozott, hogy az EKB által korábban ellenzett átmeneti vagy szelektív csőd ma már reális eshetőség. Hasonlóan nyilatkozott Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, aki szerint az átmeneti csőd lehetőség, de éppen azt kellene elkerülni.

A sajtóhírek szerint Németország és Franciaország érdekei érvényesülhetnek a tanácskozáson, Angela Merkel és Nicolas Sarkozy szerdán éjszakába nyúlóan tárgyaltak, ahol megegyeztek arról, milyen álláspontot képviselnek majd a csütörtöki csúcstalálkozón. Merkel Brüsszelbe érkezve nem árult el részleteket a megegyezésről. "Szerintem meg fogunk tudni állapodni egy új görög mentőcsomagról, ami egy erős jelzés lehet a piacoknak. És ezzel a mentőcsomaggal a probléma gyökerét fogjuk meg" - mondta a német kancellárasszony a Reuters tudósítása szerint.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!