Ha rangsorolni kéne az útdíjjal kapcsolatos furcsaságokat, akkor kétség kívül előkelő helyen szerepelne a bevezetés gyorsasága. Az ember azt gondolná ugyanis, hogy egy olyan rendszert, amely több millió autóst érint, és amely bonyolultsága folytán gond nélkül lehetne egy tétel a közlekedésmérnöki kar államvizsgáján, némi felkészülési idő előz meg. Bár láttunk már cifra dolgokat a kormányzattól, mégis furcsa, hogy a nyilvánosságra hozatal és a bevezetés között alig egy hónap telt el.
Ha tippelnem kéne, akkor a kapkodás oka az olaj, illetve pontosabban az üzemanyag árának esése volt. Október óta ugyanis az OPEC országoktól kaptunk egy akkora rezsicsökkentést, amelynek láttán még a legádázabb rezsiharcos is megnyalja a szája szélét.
Ha átlagoljuk az üzemanyag árát a tavalyi év első 9 hónapjában, vagyis az árzuhanás előtti időszakban, akkor a benzinnél 412, a gázolaj esetében pedig 421 forintot kapunk. Ehhez képest most szerdán 333 és 355 forintért tankolhatunk. A különbség 79 és 66 forint.
Ha az év további részében is ez az átlagár maradna a kutaknál, akkor egy olyan autós, aki 15 ezer kilométert tesz meg a 7 litert fogyasztó benzines autójával, az így elégetett 1050 literhez 83 ezer forinttal olcsóbban jutna hozzá idén, mint tavaly. Ez bizony egy megyei matrica árának 16,6-szerese. Ha hinni lehet a híreszteléseknek, akkor az olajár még nem érte el a mélypontját, tehát ez az összeg még magasabb lehet.
Ha tehát a kormány mindenképpen be akarta vezetni ezt a sarcot, akkor – csak az anyagiakat nézve - nem is találhattak volna jobb időt, mint ezt. Úgy gondolhatták, hogy az autósok az üzemanyagtöltő-állomások totemoszlopain látott számok miatt olyan eufórikus állapotban vannak, hogy az a plusz 5 ezer forint nem oszt és nem szoroz.
Két dolgot azonban nem vettek figyelembe:
- A hazai fizetésekhez és az átlagos életszínvonalhoz képest még az üzemanyagár jelenlegi szintje is magas.
- Hasonlóan a békához, amely megfő a lassan melegített vízben, a folyamatos árcsökkenést nem érezzük meg annyira, mint az 5 ezret, amit korábban nem kellett megfizetni.
Ehhez pedig hozzájött az a mérhetetlen bénázás és felkészületlenség, amely az első napokat jellemezte, valamint olyan szürreális elemek, mint a reptérre vezető 800 méter fizetőssé tétele és a „két matricás” híd. Nem beszélve arról, hogy az útdíj sokkal inkább elvi és környezetvédelmi kérdés, mintsem pusztán anyagi.
Szász Péter
mfor.hu
