Hosszú távú célok
A megállapodás hosszú távú célja biztosítani, hogy a globális felmelegedés az iparosodás előtti értékhez képest "jóval" két Celsius-fok alatt maradjon. Emellett "törekedni kell arra", hogy a felmelegedés ne haladja meg az 1,5 Celsius-fokot. Az iparosodás előtti időszakhoz képest a globális átlaghőmérséklet napjainkra már körülbelül egy Celsius-fokkal emelkedett. A cél érdekében a kormányok vállalták, hogy "amilyen rövid időn belül csak lehet", megállítják az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának növekedését. A megállapodás szerint továbbá valamikor 2050 után - egy közelebbről meg nem határozott időpontra - az emberi tevékenység okozta kibocsátásokat olyan szintre kell csökkenteni, amelyet az óceánok és az erdők még képesek felszívni.
Kibocsátási célértékek
A hosszú távú cél elérése érdekében az ENSZ-tagországok megegyeztek abban, hogy ötévenként nemzeti célkitűzéseket határoznak meg az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésében. A megállapodás aláírásáig több mint 180 ország tett máris felajánlást az első, 2020-ban kezdődő ciklusra. Számszerűsített kibocsátási célokat várhatóan csak fejlett országok fognak megadni, de a fejlődő országokat is "bátorítják", hogy tegyenek hasonlóan, az ő kibocsátási értékeik ugyanis várhatóan változni fognak gazdasági fejlődésükkel párhuzamosan. Amíg konkrét vállalásokat nem tesznek, addig az az elvárás velük szemben, hogy tartsák kordában a kibocsátásaikat.
Az örök köd országa, ahol pénzért van a levegő
Felülvizsgálat
A kezdeti célkitűzések nem elegendőek ahhoz, hogy a hosszú távú hőmérsékleti célok teljesüljenek. Ezért a megállapodás szövege szerint a kormányokat felkérik arra, hogy a következő négy évben vizsgálják felül célkitűzéseiket. Ez nem kötelezi ugyan az országokat arra, hogy fokozottabban csökkentsék a felmelegedést okozó anyagok kibocsátását, de a remények szerint ez is lehetővé fog válni azáltal, hogy a megújuló energiaforrások idővel jobban elérhetőek és hatékonyabbak lesznek.
Átláthatóság
A megállapodás nem ír elő büntetést a célkitűzéseiket nem teljesítő országokkal szemben. Ugyanakkor átláthatósági szabályokat fektet le, amelyek célja ösztönözni az országokat, hogy valóban azt tegyék, amire ígéretet tesznek. Ez volt az egyik olyan pont a megállapodásban, amelyben a legnehezebben jutottak közös nevezőre. Kína a fejlődő országokra vonatkozóan enyhébb előírásokat kért. A szöveg, amelyben végül megállapodtak, úgy szól, hogy minden országnak rendszeresen jelentést kell tennie kibocsátásainak mértékéről és a csökkentésükre tett erőfeszítésekről. Némi rugalmasságot is lehetővé tesz azonban az egyezmény azon fejlődő országok tekintetében, amelyeknek "erre szükségük van".
Finanszírozás
A megállapodás szerint a gazdag országoknak továbbra is pénzügyi támogatást kell felajánlaniuk a szegény országok számára kibocsátásuk csökkentéséhez és ahhoz, hogy alkalmazkodjanak a klímaváltozás következményeihez. Más országokat is bátorítanak arra, hogy önkéntesen járuljanak hozzá a támogatáshoz. Ez utóbbi megfogalmazás lehetővé teszi, hogy a későbbiekben olyan fejlődő gazdaságok is részt vegyenek a finanszírozásban, mint Kína. Az egyezmény szövegében konkrét összeg nem szerepel, de korábban a fejlett országok összesen 100 milliárd dollár pénzügyi támogatást ajánlottak fel klímafinanszírozásra 2020-ig.
Károk és veszteségek
A tengerszint emelkedése miatt veszélyeztetett kis szigetországok sikerét jelenti, hogy az egyezménybe bekerült egy olyan szakasz is, amely elismeri a klímaváltozással összefüggésbe hozott természeti katasztrófák okozta károkat és veszteségeket. Az Egyesült Államok hosszú ideig ellenezte, hogy a téma belekerüljön a megállapodásba, attól tartva, hogy az a szélsőséges időjárás okozta károk miatti kártérítési keresetekre adhatna alapot. A témát végül belevették a megállapodásba, de egy külön lábjegyzetben kikötötték azt is, hogy a károk és veszteségek említése nem jelent felelősségre vonhatóságot és kártérítési igények elismerését.
MTI
