3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden felügyeleti biztosokat rendelt ki a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezethez, és megtiltotta számára egyes pénzügyi szolgáltatások végzését, ez azonban a betéteseket nem érinti. Binder István, az MNB kommunikációs osztályvezetője az MTI megkeresésére nyomatékosította, hogy a takarék nem tagja a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének (SZHISZ).

A jegybank keddi közleménye szerint a biztosok feladata a betétesek védelme érdekében a takarékszövetkezet prudens működésének, tőkehelyzetének és likviditási helyzetének biztosítása. A kirendelés 2013. november 5-től a jogszabályoknak megfelelő működés helyreállításáig, de legfeljebb egy évre szól. A közlemény kiemeli, hogy a takarékszövetkezet mérlegfőösszege alapján számított piaci részaránya a hazai hitelintézeti piac egészére vetítve alig haladja meg az egy ezreléket.

Az MNB honlapján közzétett végzésből kiderül, hogy az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa a biztosok kirendelésével egyidejűleg korlátozta a takarék által végezhető egyes pénzügyi szolgáltatások végzését. Ennek értelmében - az ügyfelenként 1 millió forintig terjedő kockázatvállalásokat és az önkormányzati kockázatvállalásokat kivéve - megtiltotta, hogy a takarékszövetkezet hitel- és pénzkölcsönt nyújtson. Megtiltotta továbbá a kezesség és bankgarancia vállalását valamint egyéb bankári kötelezettség vállalását is.

Az MNB a határozat szerint átfogó vizsgálatot végez a takarékszövetkezetnél, ami még folyamatban van. Ez a korábbi felügyeleti gyakorlat szerint azt jelenti, hogy a mostani egy közbenső intézkedés, és még továbbiak várhatóak.

Az, hogy a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet nem tagja az SZHISZ-nek - a szervezet integrálta a korábban működő intézményvédelmi alapokat - azért fontos, mert az SZHISZ áll helyt ilyen helyzetekben. Az integrációs szervezet a vonatkozó törvény szerint prudenciális szabályzatokat bocsát ki, szavatoló tőkét szolgáltat az integráció tagjainak, illetve vizsgálhatja a megfelelő tőkeellátottságot az egyes takarékoknál. Amennyiben a minimális tőkeellátottság nincs meg, átmeneti időszakra tőkeemeléssel stabilizálja a működést.

A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény szerint az SZHISZ-nek kötelezően tagja minden szövetkezeti hitelintézet. A törvény hatálybalépésekor már működési engedéllyel rendelkező szövetkezeti hitelintézeteknek a kötelező tagság elve szerint tagságukat fenn kellett tartaniuk az integrációs szervezetben. Azok a takarékszövetkezetek, amelyek bankká alakulásra vonatkozó kérelmet adtak be a pénzügyi felügyelethez, s még folyamatban volt a felügyeleti eljárás, kimaradhattak az integrációból.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!