A KSH gyorsbecslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke 2012. negyedik negyedévében a nyers adatok alapján 2,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonális és naptárhatással kiigazított adatok alapján a zsugorodás mértéke 2,8 százalék. A KSH szerint a visszaesést alapvetően a mezőgazdaság és az ipar teljesítménycsökkenése okozta. (Ez utóbbival részletesebben foglalkoztunk múlt heti cikkünkben: Tavasszal még mindenki emelkedést várt, télre bezuhantunk)
A gazdaság teljesítménye 2012-ben 1,7 százalékkal csökkent. Mint ismert, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter múlt heti Heti Válaszban megjelent cikkében 1,5 százalékra saccolta a visszaesés mértékét. Bár a 2012-es növekedési ábránd a kormány részéről folyamatosan erodálódott, még júniusban is 0,5 százalékos második negyedéves növekedést vártak. Aztán a második féléves adatok sem hozták meg az áttörést, és a most közölt tényszámok még a nagyon pesszimistává váló novemberi, decemberi kutatóintézeti előrejelzéseknél is gyengébbre sikerültek.
A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0,9 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék. (A Bloomberg felmérése 0,3 százalékos zsugorodást jósolt). Mint az alábbi ábrán látható, tavaly egyetlen olyan negyedév sem volt, amikor az előző három hónaphoz képest nőtt volna a gazdaság teljesítménye.
A most közölt adatok rendesen alulmúlják még a pesszimista várakozásokat is. Ugyanakkor a tegnapi cikkünkben vázolt folyamatok miatt pozitív meglepetésre nem igazán lehetett számítani. (Lásd Így lett az elrugaszkodás évéből a süppedés éve.)
A szerda kora délután még 289 körül is megforduló forintjegyzés 291,8-ig szaladt el a gyenge adat megjelenése után. Igaz, a német GDP - lásd lentebb - is lökött egyet az árfolyamon már 8 órakor.
Az adatközléssel kapcsolatban a KSH felhívta a figyelmet arra, hogy a becslés korlátozott információs bázisra épül, így a végleges adatok a gyorsbecslésben közöltektől eltérhetnek majd.
Mindenhol csak zsugorodás
A magyar gazdaság teljesítményét leginkább meghatározó német GDP jelentős mértékben esett vissza az év utolsó három hónapjában. A július és szeptember közötti kibocsátáshoz képest a német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) 0,6 százalékos zsugorodást mért, ami még a 0,5 százalékos várakozásoknál is rosszabb. Bár negyedéves szinten kissé bővült a háztartások és a kormányzat fogyasztása, ugyanakkor az építőipari beruházások enyhén, a feldolgozóipariak pedig markánsan visszaestek. A hivatal szerint a GDP visszaesését elsősorban a gyenge kivitel okozta.
A francia statisztikai hivatal, az INSEE is csütörtökön tette közzé GDP-adatait, mely szerint a gall gazdaság a negyedik negyedévben - a megelőző negyedévhez és az előző év azonos időszakához képest is - 0,3 százalékkal esett vissza. Elemzők 0,5 százalékos negyedéves és 0,2 százalékos éves visszaesést vártak.
Franciaországban a beruházások 1 százalékkal, a kivitel 0,6 százalékkal csökkent október-decemberben az előző három hónaphoz képest.
Japánban szintén negatív meglepetést szolgáltatott a hajnalban közölt adat. A várt növekedés helyett az előző negyedévhez képest 0,1 százalékkal esett vissza a szigetország gazdasága, amely így sorrendben már a harmadik mínuszos háromhavi teljesítményt produkálta.
szp
mfor.hu