3p

A gazdaság tavalyi gyászos teljesítményéhez a mezőgazdaság és az ipari teljesítménycsökkenés járult hozzá a legnagyobb mértékben.

Mezőgazdaság, ipar és  építőipar szenvedett a legjobban

A Központi Statisztikai Hivatal pénteki részletes adat megegyeznek az előzetesen közölttel, ám kiderül, hogy mi is okozta a negyedéves szintű 2,8 százalékos visszaesést, és az év egészére mért 1,7 százalékos mínuszt.

A 2012-es év egészében az 1,7 százalék csökkenéshez a mezőgazdaság, ipar és építőipar együttes teljesítménye 4,3, a szolgáltatásoké pedig 0,5 százalékos eséssel járult hozzá. A háztartások tényleges fogyasztása 2,0 százalékkal csökkent, míg a közösségi fogyasztás 0,5 százalékkal növekedett. Mindennek eredményeként a végső fogyasztás 1,7 százalékkal csökkent. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 3,8 százalékkal, míg a bruttó felhalmozás 11,5 százalékkal maradt el az előző évitől. A belföldi felhasználás 3,7 százalékkal csökkent, míg az export 2, az import 0,1 százalékkal emelkedett. 

A járműipar kevés volt

A negyedik negyedévben a mezőgazdaság hazai teljesítménye az előző évi magas bázist követően és az idei aszálykárok következtében 26,4 százalékkal esett vissza. Az ipar hozzáadott értéke 3,8, ezen belül a feldolgozóiparé 3,4 százalékkal csökkent. Ezt nem tudta ellensúlyozni az egyre jelentősebb súlyt képviselő járműgyártás október-novemberi termelésbővülése, melynek hajtóereje kizárólag az exportértékesítés volt. Az építőipar teljesítménye 6,1 százalékkal csökkent. Az építőiparon belül az épületek és az egyéb építmények építése is csökkent - derült ki az adatokból. A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 0,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás hozzáadott értéke 1,4 százalékkal csökkent, ezen belül a kereskedelem teljesítménye mérséklődött, míg a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás nemzetgazdasági ágé növekedett.

A GDP felhasználási oldalán a háztartások tényleges fogyasztása 2012 negyedik negyedévében 1,4 százalékkal csökkent. A tényleges fogyasztás összetevői között a legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 0,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A bruttó állóeszköz-felhalmozás visszaesése – a korábbi negyedévieknél nagyobb ütemű – 5,6 százalékos volt. Az építési beruházások továbbra is jelentős mértékben elmaradtak az egy évvel korábbitól, miközben a gép- és berendezés-beruházások emelkedtek. Az ágazatokat tekintve a feldolgozóipar beruházásai a tavalyi magas bázishoz képest is nőttek. A nagy súlyt képviselő ipari alágak közül jelentősen emelkedtek a beruházások a járműgyártásban, a gép-, gépi berendezés gyártásban, a villamosberendezés-gyártásban és a fémalapanyag, fémfeldolgozási termék gyártásban. A szállítás, raktározás és a kereskedelem nemzetgazdasági ágakban meredek esés, míg az ingatlanügyletek és a mezőgazdaság nemzetgazdasági ágban kisebb mértékű visszaesés figyelhető meg - írja jelentésében a KSH. A bruttó felhalmozás pedig 9,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a belföldi felhasználás a negyedik negyedévben összességében 2,8 százalékkal csökkent.

Mérséklődő külkereskedelem

A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában 2012.  negyedik negyedévében továbbra is magas, folyó áron 423 milliárd forint aktívum keletkezett, javuló cserearányok mellett. 2009. harmadik negyedéve óta nem tapasztalt jelenségként mind az export mind az import csökkenést mutatott (-1,1 százalék és -1,0 százalék). Az áruforgalom kivitele 1,2 százalékkal, behozatala 1,8 százalékkal mérséklődött.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!