1p

A programra október 10-ig pályázhatnak a lakóközösségek

Ismét meghirdették a Mol Nyrt. környezetvédelmi programját, amelyre október 10-ig pályázhatnak a lakóközösségek - tájékoztatta a magyar olajipari vállalat az MTI-t.

A közlemény szerint a zöldövezet programban idén is több mint 10 millió forintot osztanak szét, az eddigi tapasztalatok alapján mintegy 25-30 nyertes közösség között, akik a pályázaton elnyert pénzt közösségi park, zöld belső udvar, vagy közösségi kert kialakítására fordíthatják. A pályázat kitétele, hogy a terveket a helyi közösség bevonásával kell kidolgozni, de a helyieknek a munkálatokban és a terület utógondozásában is aktívan részt kell venniük.

A Mol Nyrt. környezetvédelmi programja eddig több mint 135 millió forint támogatást nyújtott több mint 20 ezer ember számára. Az utóbbi 11 év alatt több száz kert, belső udvar és közösségi tér szépült meg és kapott új zöldfelületet, a közösség segítségével, akik csaknem 100 ezer fát, virágot és cserjét ültettek több mint 1,5 millió négyzetméteren - olvasható a tájékoztatásban.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!