5p

Idén júliusban 9,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest a magyar kivitel volumene. Ilyen mértékű emelkedésre tavaly augusztus óta nem volt példa.

A KSH csütörtökön megjelent részletes külkereskedelmi statisztikája alapján idén júniusban 9,3 százalékkal nőtt az export és 4 százalékkal az import volumenindexe. A kivitel kiugró növekedése két tényezőre vezethető vissza, egyrészt a kecskeméti Mercedes-gyár felfutásával, másrészt a tavalyi június nagyon alacsony bázisával, akkor ugyanis stagnált a kivitelünk. Azóta azonban idén már kétszer - márciusban és áprilisban - is előfordult az a csúfság, hogy egyenesen visszaesett az exportunk. Májustól viszont a már említett gyár termelésének köszönhetően újra beindult az kivitelünk.


Ezzel szemben a behozatalunk kisebb mértékben bővült, ami továbbra is a nagyon gyenge belső keresletre utal. Így az euróban kifejezett külkereskedelmi többletünk négy havi csúcsra, 773 millió euróra "duzzadt". Tavaly ilyenkor mindössze 545 milliót mutatott ki a KSH.


Féléves számadás

2012 első hat hónapjában a kivitel volumene 2,9, a behozatalé 1,4%-kal haladta meg az előző év azonos időszaki szintet. A 2012. január–júniusi kivitel értéke 11 862 milliárd forint (40,1 milliárd euró), a behozatalé 10 785 milliárd forint (36,4 milliárd euró) volt. A külkereskedelmi mérleg aktívuma 1077 milliárd forintot (3,7 milliárd eurót) tett ki, 34 milliárd forinttal többet  – az árfolyamváltozás következtében 220 millió euróval kevesebbet – , mint 2011 azonos időszakában.

A vizsgált időszakban a termékforgalom forintban mért árszínvonala exportban 7,2, importban 9,6%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, a cserearány 2,2%-kal romlott. A forint a dollárhoz képest 18,6, az euróhoz mérten 9,7%-kal gyengült.

A  gépek és szállítóeszközök kivitelének volumene 1,3%-kal volt kevesebb, míg a behozatalé 0,4%-kal volt több, mint a 2011. első félévi szint, júniusban ugyanakkor mindkét forgalmi irányban 10%-ot megközelítő volumenbővülést regisztrált a KSH. A jelentős súlyt képviselő híradás-technikai, hangrögzítő és -lejátszó készülék exportvolumene közel negyedével esett vissza, míg az importé némileg meghaladta az egy évvel korábbi értéket. Az árucsoport utolsó havi adatai alapján a kivitel volumene már mérsékelten, a behozatalé dinamikusan nőtt. Az időszak egészére 10%-ot meghaladó volumenbővülést regisztrált a KSH az energiafejlesztő gép és berendezés, valamint az irodagép és gépi adatfeldolgozó berendezés kivitelében, melyeknél a növekmény nagyrészt az EU-n kívüli országok viszonylatában keletkezett.

Egyszámjegyű volt a volumennövekedés a közúti jármű és a villamos gép, készülék és műszer exportjában, de míg az első árucsoport importja nőtt, az utóbbié jóval alatta maradt a 2011. január–júniusi szintnek.

A feldolgozott termékek export- és importvolumene 8,2, illetve 5,5%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az árufőcsoporton belül a gyógyszer és gyógyszerészeti termék kivitelének volumene több mint tizedével bővült − elsősorban az orosz és a román relációnak köszönhetően −, a behozatalé némileg meghaladta a bázisidőszaki szintet. Dinamikusan nőtt a vas és acél, valamint a szakmai, tudományos ellenőrző  műszer mindkét irányú forgalmának, illetve a  gumigyártmány  exportjának volumene.

Az  energiahordozók importvolumene – az árak  24%-os növekedése mellett – az év első hat hónapjában 2,7%-kal volt kevesebb, mint 2011 első félévében. Ellentétes tendencia érvényesült a két fő árucsoportnál: a természetes és mesterséges gáz behozatalának volumene 4,2%-kal bővült, míg a kőolajé közel tizedével maradt el az egy évvel ezelőtt regisztrált forgalomtól. A júniusi import mindkét energiahordozónál jelentős mértékben csökkent.

Már a második negyedévben megugrott a gabona kivitele


2012 első félévében az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportvolumene 7%-kal növekedett, míg az importé 4,2%-kal csökkent. Az árufőcsoport kivitelének közel harmadát képviselő gabona és gabonakészítmény exportvolumene ötödével bővült, ezen belül is a második negyedéves forgalom kimagaslóan, mintegy másfélszeresére nőtt, döntően az alacsony bázis miatt. A legnagyobb exportnövekmény a kukoricaértékesítéseknek köszönhető. Jelentősen emelkedett az állati takarmány mindkét irányú forgalmának volumene, ezzel szemben visszaesést mértünk az élő állat, valamint a hús és húskészítmény kivitelében és behozatalában.

2012 január–júniusában az Európai Unióba irányuló kivitel volumene 2,5, az onnan érkező behozatalé 4,3%-kal volt több, mint 2011 azonos időszakában. Külkereskedelmi egyenlegünk aktívuma az unió tagjaival szemben 99 milliárd forinttal romlott.

Az  EU-n kívüli  országokkal folytatott kereskedelemben az export volumene 4%-kal bővült, ugyanakkor az importé 5,2%-kal elmaradt az egy évvel ezelőttitől. A külkereskedelmi mérleg hiánya 306 milliárd forint volt, 133 milliárd forinttal kevesebb, mint az előző év  azonos időszakában.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!