3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) folytatja aranyértékesítési programját, amelynek részeként fejlődő országok központi bankjának ad el aranyat azzal a céllal, hogy bővítse bevételi forrásait, és növelje a szegény országok támogatását.

Az IMF tavaly novemberben kezdte az akciót, és az első hullámban India, Mauritius és Sri Lanka számára értékesített aranyat. Közel egy év szünet után a bangladesi jegybanknak adott el aranyat. A rendkívül népes, 156 millió lakosú, ám koldusszegény ország aranytartaléka 10 tonnával nőtt az ügylet révén, a nemesfémért 403 millió dollárt fizetett.

A csütörtökön bejelentett ügylettel együtt az IMF 222 tonna aranyat adott el fejlődő országoknak. 200 tonnát India vett, 2 tonnát Mauritius, az apró indiai-óceáni szigetállam, 10-10 tonnát pedig az ugyancsak az Indiai-óceánon fekvő Srí Lanka, illetve a dél-ázsiai Banglades. Az IMF összesen 7,5 milliárd dollárral bevételre tett szert a négy ügylettel.

A nemzetközi pénzügyi szervezet igazgatótanácsa tavaly szeptemberben nagyszabású aranyeladási programot fogadott el. Ennek keretében összesen 403,3 tonnával csökkentik az IMF aranytartalékát, olyan módon, hogy ne zavarják meg a piac működését.

A program egyik része a piacon kívüli értékesítés a fejlődő országok számára, amelynek révén az érintett államok kedvező feltételekkel növelhetik tartalékukat. A program másik része piaci értékesítéséről szól, és az idei évre 191,3 tonna értékesítését irányozza elő. Ebből az IMF legutóbbi, szeptember elején kelt vonatkozó közleménye szerint 88,3 tonnát teljesítettek. A nemzetközi pénzügyi szervezet az akció kezdetén 3217 tonna arannyal, a világ harmadik legnagyobb készletével rendelkezett.

Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója tavaly a bevételi modell reformjának nevezte az aranyeladási programot. A reform célja, hogy szilárd pénzügyi alapra kerüljön a szervezet. Az aranytartalék csökkentése mellett az IMF lefaragja kiadásait, és csökkenti személyi állományát is. A következő három évben 100 millió dollárt takarítanak meg így a tervek szerint.

Az IMF - amely az 1990-es években hitelprogramokat szervezve központi szerepet játszott a válságba került ázsiai és a latin-amerikai gazdaságok megsegítésében - eddig főleg a hitelezésből élt. A 2000-es évek első felében viszont kevesebb krízis volt, ezért az IMF bevételt vesztett és megnőtt a deficitje, a 2008-ban kiteljesedett világméretű gazdasági válság kezelése azonban ismét nagy kihívások elé állította a nemzetközi pénzügyi szervezetet.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!