3p

Januárban kerülhet ismét a kormány elé a felsőoktatásban dolgozók garantált illetményének növeléséről szóló javaslat, amelynek értelmében akár 45-50 százalékkal emelkedhetnek a bérek - közölte Palkovics László oktatási államtitkár szerdán, budapesti sajtóbeszélgetésen.

Palkovics László - aki jelezte, hogy a javaslatot a felsőoktatási szakszervezet tette - azt mondta: a 2018-ra tervezett 5 százalékos emelést várhatóan előrehozzák 2017 szeptemberére, és arra jöhet még ez a növekmény. Példaként említette, hogy az emeléssel egy egyetemi tanár bére I. fokozatban 800 ezer forint lehet. Jelezte: a javaslat januárban kerülhet újra kormány elé, első olvasatban már tárgyaltak róla.

Szintén január közepén kerülhet a kormány elé a PISA-mérés eredményeit elemző anyag, és azzal a köznevelési kerekasztal keretein belül külön munkacsoport foglalkozik majd. A munkacsoport oktatáskutatókból, tanárokból állhat - jelezte az oktatási államtitkár. Hangsúlyozta: nem kívánnak kiszállni a PISA-mérésből, abban továbbra is részt vesz Magyarország. A kilépésre vonatkozó felvetésre azt mondta: "ez hülyeség".

Ugyanakkor véleménye szerint nem önmagában a mérés fontos, hanem az, hogy az iskolarendszerből kikerülők a jövőben hogyan tudnak hozzájárulni a magyar gazdaság teljesítményéhez.

Az oktatási államtitkár kiemelte, tartalmi változtatásokra és módszertani megújításra a PISA-eredményektől függetlenül is szükség van. A PISA- és a TIMSS-felmérések azt ugyanakkor egyaránt mutatták - bár eltérő százalékos arányban -, hogy a teljesítményt erőteljesen meghatározza a családi háttér, és az, hogy milyen eredményt érnek el a diákok, szorosan összefügg a család által nyújtott támogatással. Kitért arra is, áttekintik a mindennapos testnevelés feltételeit, ugyanakkor ő továbbra is azon az állásponton van, hogy szükség van a mindennapos mozgásra.

Küzdősport-stratégia készül - jelezte, hozzátéve: az a szándék, hogy öröm legyen a gyerekeknek a mozgás, és minél többen kezdjenek el mozogni.

A Műegyetem gazdaságtudományi karának kiválásáról az oktatási államtitkár elmondta: az intézmény szenátusa hétfőn tart ülést, ott kialakítanak majd valamilyen álláspontot. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) befogadná a kart - emlékeztetett a hétfői szenátusi döntésre, majd hozzátette: ha a Műegyetem úgy dönt, hogy "nem engedi el", a tárca fog határozni.

A Tanítanék mozgalom hétfői, a köznevelési törvény elfogadásának 5. évfordulójára szervezett csendes gyertyagyújtásáról azt mondta: ez egy kerek szám, aminek alkalmából lehet ünnepelni is és búslakodni is, ki így gondolja, ki úgy. Megerősítette: továbbra is várják a mozgalom képviselőjét a köznevelési kerekasztal ülésére.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!