3p

Az amerikai hitelpiaci válság korlátozott hatást fog a közép-európai régió gazdaságaira gyakorolni, állították a Euromoney konferenciáján részt vevő szakértők. Az eseményen felszólaló egyik szakértő, Pierre Cailleteau, a Moody's szuverén besorolási részlegének igazgatója szerint hazánk a fiskális kiigazításnak jókor fogott hozzá, és ennek köszöhetően kevésbé leszünk ráutalva a külföldi hitelezőkre.

Magyarország jó időben fogott hozzá a reformokhoz, és ha a globális likviditási kínálat valóban lényegesen szűkösebbé válik, kedvezőbb helyzetben nézhet ezzel szembe, még ha teljesen nem is vonhatja ki magát a hatása alól - vélekedett Pierre Cailleteau, a világ egyik legnagyobb hitelminősítő intézete, a Moody's szuverén besorolási részlegének igazgatója.

A szakértő kedden a bécsi Euromoney-konferencián nyilatkozott az MTI-nek. Hozzátette, hogy a fiskális kiigazításnak köszönhetően Magyarország kevésbé van ráutalva a külföld finanszírozásra, ráadásul ennek jelentős részét működőtőke-befektetések fedezik, és ez is hozzájárul ahhoz, hogy az ország kevésbé sérülékeny.

A brit szaklap szervezésében idén már 13. alkalommal megrendezett kétnapos közép- és kelet-európai fórumon a térség pénzügyi és gazdasági minisztériumainak, pénzintézeteinek, befektetői szervezeteinek több száz képviselője vitatja meg különféle csoportokban, mindenekelőtt az újonnan csatlakozott uniós országok gazdasági és pénzügyi feladatait.

A Moody's igazgatója interjújában elmondta, hogy az intézet forgatókönyve abból a valószínűsíthető változatból indul ki, hogy a jelzálogpiaci válságot követően az amerikai gazdaság lelassul ugyan, de sem recesszió, sem stagfláció nem következik be. Ebben a derűlátóbb esetben a közép- és kelet-európai feltörekvő gazdaságok (CEE) jó helyzetüknek köszönhetően nagyobb megrázkódtatások nélkül át tudják majd vészelni a visszaesést, és a növekedésük továbbra is robusztus, akár öt százalékos maradhat.

Ha azonban az amerikai gazdaság mélyebb és tartósabb kátyúba jut - ez a következő hat hónapban ki fog derülni -, Cailleteau szerint akkor a CEE-régió államai - köztük Magyarország - is kényes helyzetbe juthatnak. A hatás keményebben érinti őket, és az esetleges tőkekiáramlás miatt a kihívások is megnőnek számukra. Nagy kérdésnek nevezte, hogy a kialakuló helyzetben áldás lesz-e, hogy a térségbeli bankrendszerekben a külföldi bankoknak domináns szerepük van. A Moody's szakértője szerint problémákhoz vezethet a folyó fizetési mérlegek hiánya is, akárcsak a hitelek kihelyezése növekedési ütemének apadása. Néhány ország számára nehézséget okozhat a tőkekiáramlás, anélkül azonban, hogy az pénzügyi válságot okozna.

"Mindent összefoglalva az a véleményem, hogy a CEE-országok képesek lesznek felfogni az amerikai gazdaság lanyhulásának kedvezőtlen hatását" - mondta az MTI-nek nyilatkozva. Pierre Cailleteau korábban részt vett abban a munkacsoportban, amely fő témája az volt, hogy milyen befolyással járnak az amerikai másodlagos jelzálogpiacon bekövetkezett események a közép- és kelet-európai országok gazdaságára. Általános véleményként az fogalmazódott meg, hogy nem várható összeomlás: bár a növekedés valamelyest lelassulhat az 2007-es szinthez képest.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!