4p

Hosszas mélyrepülés után a GfK Hungária komplex fogyasztói bizalom indexének értéke 2013 júniusában immár három negyedéve emelkedik. A fogyasztói várakozások az ország gazdasági helyzetének rövid távú optimista megítélése okán erőteljesen javultak, a vásárlási hajlandóság egyelőre még stagnál. A munkanélküliségre és inflációra vonatkozó várakozások számottevően nem változtak, a család reáljövedelmének prognózisát és a hitelfelvételi kedvet illetően némiképp nőtt a borúlátás mértéke.

A GfK Hungária Komplex Fogyasztói Bizalom Index (FBI) mutatója 6 pontos növekedés eredményeképpen 2013 júniusában 160,8 pont.

A Fogyasztói Várakozások Index (FVI) alakulásában jelentős emelkedés figyelhető meg 2013 második negyedévében, értéke 11 pontos növekedéssel elérte a 195,9 pontot. A növekedés oka, hogy javult az ország gazdasági helyzetének megítélése különösen rövid távon, vagyis az elkövetkező 12 hónapra vonatkozóan: az ország gazdasági helyzetét rövid távon optimistán megítélők aránya az előző negyedévben mért 24 százalék után júniusban 28 százalékra emelkedett. Mindazonáltal a márciusi 20 százalékkal szemben az év 6.hónapjában már 27százalék nyilatkozott arról, hogy az ország gazdasági helyzetet ma jobb, mint egy évvel ezelőtt; továbbá emelkedett az előző negyedévhez képest emelkedett a derűlátók aránya, hiszen közel minden második magyar lakos (47 százalék) javulást vár hosszú távon.

A pozitív várakozások ellenére a Vásárlási Hajlandóság Index (VHI) értéke nem változott számottevően 2013 júniusában, 1 pontos emelkedéssel jelenleg 121,8 ponton áll.

Az adatok ismeretében kijelenthetjük, hogy a fogyasztói bizalom immár trendszerűen enyhül, hiszen az elmúlt három negyedévben egyre magasabb értékeket ért el a komplex fogyasztói bizalom index. E pozitív fordulat láttán már csak az a kérdés, hogy a bizalom mikor érezteti hatását a kereskedelemben is. Úgy vélem, hogy a folyamat megalapozhat némi kereskedői optimizmust az utolsó negyedéves, év végi ünnepi forgalmat illetően” – értékelte az adatokat Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója.

A munkanélküliség alakulásával kapcsolatos vélekedések 2013 júniusában hasonló képet mutatnak mint az előző negyedévben: tíz lakosból négy (39 százalék) számít a munkanélküliség növekedésére, míg korábban 45 százalékuk vélekedett így.

Az inflációs várakozásokat illetően sem történt számottevő változás: a lakosság túlnyomó része (73 százalék) továbbra is az árak emelkedésére számít. A válaszadók átlagosan 7 százalékos növekedést várnak az elkövetkező 12 hónapban. Az infláció csökkenésében bízók egy része inkább bizonytalanná vált és arányuk csökkent, miközben azok hányada, akik a várakozásokat firtató kérdésre „nem tudja/nem válaszol” választ adtak ugyanennyivel nőtt.

A család reáljövedelmére vonatkozó várakozások újra kedvezőtlenül alakultak: az előző negyedévben mért 51 százalékkal szemben most a megkérdezettek 55 százaléka számít az inflációnál kisebb mértékű növekedésre, azaz családjának reáljövedelme csökkenését prognosztizálja.

A hitelfelvételi kedv lényegében nem változott: míg márciusban a lakosság 25 százaléka vélte úgy, hogy most nem alkalmas az idő kölcsön felvételére, addig júniusban 30 százalék vélekedett hasonlóképpen. Mérséklődött – 69 százalékról 64 százalékra – azoknak a válaszadóknak az aránya, akik úgy nyilatkoztak, hogy soha nem vennének fel hitelt. A hitelfelvételi kedv ilyen alakulásának háttérében az áll, hogy tíz lakosból négyen (23 százalék az előző negyedévben mért 33 százalékkal szemben) a hitelkamatok növekedésére, míg további 33 százalék azok változatlanságára számít a következő 12 hónapban.

A megtakarításokkal kapcsolatos bizonytalanság a 2012 decemberi szinten áll: idén júniusban a válaszadók 41 százaléka bizonytalan ama kérdés eldöntésében, hogy felhasználja-e a megtakarításait egy korábban tervezett vásárlásra, míg 19 százalék szerint most egyáltalán nem érdemes nagyobb háztartási eszközt vásárolni.

Kissé csökkent azok aránya, akik egy lakásvásárláshoz megfelelőnek ítélik a körülményeket: a 2013 márciusában megkérdezettek 56 százalékával szemben most 53 százalék nyilatkozott úgy, hogy venne mostanában lakást. Öt válaszadóból mindössze kettő tartja jó befektetésnek a lakásvásárlást, és lakása eladására a megkérdezettek 6 százaléka vállalkozna a jelenlegi körülmények között.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!