2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter január 11-én utazik Washingtonba, hogy informális egyeztetéseket folytasson a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - írta hétfőn délelőtt az Index.hu. a miniszter sajtóosztályának tájékoztatása alapján.

A miniszter sajtóirodájának év végi közlése szerint Fellegi találkozik az IMF Magyarországért felelős szakembereivel, Christine Lagarde-dal, az IMF vezérigazgatójával és az igazgatóság más tagjaival is.

Akkor azt is hangsúlyozták, hogy az IMF és az Európai Bizottság (EB) által biztosítandó pénzügyi konstrukció formájáról, nagyságrendjéről és feltételeiről a hivatalos tárgyalási folyamat eredményeként születhet megegyezés. Emlékeztettek arra is: a kormány megkapta az Európai Központi Bank hivatalos állásfoglalását a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvénytervezetről, az abban foglalt javaslatokat áttekintette, és ennek megfelelően több ponton is módosította a törvényjavaslatot.

Az IMF és az EU delegációjával december közepén szakadtak meg az előkészítő megbeszélések. Akkor Olli Rehn uniós pénzügyi biztos szóvivője, Amadeu Altafaj Tardio az MTI-vel azt közölte, hogy a tárgyalás megszakítása összefüggésben van a magyar jegybankot érintő törvénymódosítási javaslattal.

Fellegi Tamás ezt követően azt hangsúlyozta, hogy: informális megbeszélés zajlott a magyar delegáció, az IMF és az EU küldöttsége között, így a hivatalos tárgyalási folyamat megszakításáról nem lehet szó. Megerősítette, hogy a magyar delegáció továbbra is kész az előfeltételek nélküli tárgyalásra.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!