3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A kormányzati szektor maastrichti hiánya 2009-ben 4,4 százalék volt szemben a korábban közölt 4 százalékkal - közölte a KSH péntek reggel. Ezzel a statisztikai hivatal megerősítette a miniszterelnök tegnap esti szavait, Orbán szerint a különbözet jóval több mint 100 milliárd forintot jelent, a szakértők jelenleg is ennek forrását keresik.

A kormányzati szektor első félévi hiánya 711 milliárd forint volt, a GDP 5,4 százaléka; 2009 azonos időszakához képest 151 milliárd forinttal, GDP-arányosan 1 százalékkal magasabb, ami a bevételek csökkenésének és a kiadások növekedésének eredőjeként alakult ki. A második negyedévi hiány 413 milliárd forint volt, a GDP 6,2 százaléka. A 2009. második negyedévihez képest a hiány 182 milliárd forinttal, GDP-arányosan 2,6 százalékponttal magasabb.

2010 első féléve

A nemzeti számlák rendszere (ESA95) módszertani előírásai alapján összeállított adatok szerint 2010 első félévében a kormányzati szektor bevétele 5855 milliárd forint, kiadása 6566 milliárd forint, hiánya 711 milliárd forint volt.

A bevételek a 2009. első féléviekhez képest 1,3 százalékkal mérséklődtek, ami elsősorban a jövedelemadók (18,2 százalék) és társadalombiztosítási hozzájárulások (9,9 százalék) visszaesésével magyarázható (a munkaadói járulék csökkenésének következtében). A termelési- és az importadó-bevételek (10,8 százalék) – ezen belül áfabefizetések (26 százalék) - ugyanakkor jelentősen növekedtek az áfakulcs 2009. júliusi emelése következtében.

2010 első félévében 1,1 százalékkal nőttek a kiadások az előző év azonos időszakához viszonyítva. Közülük a felhalmozási kiadások (10,4 százalék) növekedtek dinamikusan, elsősorban az alacsony bázisidőszaki érték miatt. A folyó termelőfelhasználás (dologi kiadások) 3,8 százalékkal növekedtek; a pénzbeni társadalmi juttatások (2,3 százalék) és a kamatkiadások (6,1 százalék) ugyanakkor jelentősen visszaestek.

2010 második negyedéve

2010 második negyedévében a kormányzati szektor bevétele 2936 milliárd forint, kiadása 3349 milliárd forint, hiánya 413 milliárd forint volt.

A bevételek 2010 második negyedévében 4,2 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest, ami elsősorban a jövedelemadók (19,5 százalék) és a társadalombiztosítási hozzájárulások (11,1 százalék) visszaesésére vezethető vissza. Jelentősen növekedtek ugyanakkor a termelési- és az importadó-bevételek (6,4 százalék), ezen belül az áfabefizetések (19,2 százalék).

A kiadások 1,6 százalékkal nőttek 2010 második negyedévében, ez a felhalmozási és az egyéb kiadások között elszámolt transzferkiadások erőteljes bővülésének (18,1 százalék) tulajdonítható. A munkavállalói jövedelem (6,3 százalék) és a kamatkiadások (9,4 százalék) viszont jelentősen visszaestek.

A kormányzati szektor „maastrichti” hiánya 2009-ben a nemzeti számlák előzetes adatai alapján 1156 milliárd forint volt, a GDP 4,4 százaléka. Az adatokat a KSH a túlzotthiány-eljárásról (Excessive Deficit Procedure – EDP) szóló jogszabály alapján a nemzeti számlák európai rendszerében (ESA95) foglalt módszertani előírásoknak megfelelően jelentette az Eurostatnak. Az ESA és az EDP módszertana a swapügyletek elszámolásában eltér egymástól, az ESA a swapügyletekből származó kamatfizetéseket pénzügyi tranzakcióként, az EDP-jelentés tulajdonosi jövedelemként számolja el.

A kormányzati szektor adóssága az MNB adatai alapján 2009 végén 20 421 milliárd forint volt, ami a GDP 78,4 százalékának felel meg.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!