3p

Február közepén indul el a Transparency International, a Freedom House és az Eötvös Károly Kutatóintézet közös kampánya, melynek során folyamatosan figyelemmel kísérik majd, melyik párt mennyit költ el kampányra a választásokig. A civil szervezetek az akcióval a magyar kampányfinanszírozás visszásságaira akarják felhívni a figyelmet, illetve átláthatóbbá akarják tenni a választási kampányok pénzügyi hátterét. Mfor.hu-háttér.

Milliárdok folyhatnak el ellenőrizetlenül

"A célunk az, hogy folyamatosan, néhány naponta dokumentáljuk a pártok kampánykiadásait, illetve amit nem lehet pontosan meghatározni, azt megbecsüljük" - mondta az mfor.hu kérdésére Molnár Bálint, a Freedom House magyarországi igazgatója. A pártok médiamegjelenéseit (plakátok, reklámok) a DNS Media Intelligence adatai alapján követik nyomon a szervezetek, az egyéb kiadásokat, például a rendezvények vagy az sms-kampányok költségeit pedig szakemberek segítségével becsülik meg.

"A jelenlegi kampányfinanszírozási törvény folyamatosan arra kényszeríti a pártokat, hogy hamis adatokat adjanak meg a költéseikről" - emelte ki Molnár Bálint.

A hatályos törvény értelmében egy párt összesen 386 millió forintot költhet el kampányra, a becslések szerint azonban ennek többszöröse lehet a valós összeg. 2006-ban már próbálták megbecsülni az elköltött összeget, akkor csak a médiamegjelenésekre és a plakátokra 7,5 milliárd forintos összeg jött ki. "Ez még egy szerény, konzervatív becslés volt" - hangsúlyozza a Freedom House hazai igazgatója.

Idén ennél pontosabb számokat szeretnének megjelentetni: a tervek szerint február közepétől néhány naponta frissül majd a kepmutatas.hu, melyen folyamatosan nyomon lehet követni a pártok kiadásait. Molnár Bálint szerint a kampányfinanszírozás elsősorban a választási kampány hajrájában, március-áprilisban lehet majd a figyelem középpontjában.

Lesöpörték az eddigi javaslatokat

Az utóbbi hónapokban-években több javaslat is született a hazai kampányfinanszírozás megreformálására, azonban ezeket rendre leszavazta a parlament. Részben ezért folyamodtak most ehhez a módszerhez a civil szervezetek, hogy tükröt tartsanak a pártok elé, rávilágítsanak a törvényes és a valós kampánypénzek közötti szakadékra.

Tavaly ősszel a Transparency International és a Freedom House is kidolgozott egy javaslatot, melynek része lett volna többek között egy kampányszámla, melyet az Állami Számvevőszék ellenőrzött volna minden párt esetében. Emellett rövidebbre vették volna a kampányidőszakot, illetve jelöltenként ötmillió forintot - a jelenlegi keret ötszörösét - költhették volna el a szervezetek.

Molnár Bálint szerint a jelenlegi 386 milliós keretet már 1994-ben sem tudták tartani a pártok, azonban azóta is annyiról számolnak el "papíron". Ezért szorgalmazták a szervezetek, hogy emeljék ötszörösére a keretet, de akkor legyen ténylegesen átlátható a kampányfinanszírozás.

Emellett a javaslat mellett több parlamenti párt is nyújtott be indítványokat a kampánypénzek szigorúbb felhasználásáról, azonban eddig egyik sem kapott többséget az Országgyűlésben.  

Beke Károly

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!