1p

Közel kétmilliárd forintnyi beruházás valósult, illetve valósul meg a Dél-Mátra Közhasznú Egyesület 24 tagtelepülésén a vidékfejlesztési pályázati források bevonásával - tájékoztatta a körzet fideszes országgyűlési képviselője hétfőn.

Balázs József közölte, templomok újultak meg, kiépítettek több térfigyelő rendszert, illetve integrált közösségi terek jöttek létre.

Elmondta: a térség templomai közül megszépült vagy korszerűbbé vált a többi között a vécsi, a gyöngyösoroszi, a markazi, az atkári, illetve a gyöngyössolymosi plébániahivatal. Elbírás alatt áll a nagyrédei és a gyöngyöshalászi templom felújítására vonatkozó pályázat.

A környéken nyolc településen épül ki az idén a térfigyelő kamerarendszer, egyebek mellett Nagyrédén és Domoszlón.

Az úgynevezett integrált közösségi szolgáltató terek közül már átadták a gyöngyösoroszit, a gyöngyöstarjánit, a pálosvörösmartit és az abasárit. Ehhez kapcsolódik játszóterek felújítása is.

A források fele - 176 eredményes pályázat nyomán - Leader-támogatás - ismertette Balázs József.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!