5p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A nemzetgazdasági miniszter már szerdán bejelentette, hogy a kormány 500 milliárd forinttal csökkenti a vállalkozások adminisztrációs terheit, ma pedig az is kiderült, pontosan milyen intézkedésekkel. A minisztérium honlapján közölt első Bürokrácia-csökkentő programban nincs sok újdonság a tegnapihoz képest, de most már ismerjük a konkrét intézkedéseket. Mfor.hu-háttér.

Öt intézkedéscsoporttal mérsékelné a vállalkozók adminisztrációs terheit a kormány, ez azonban csak az első lépés, a távlati tervek szerint összesen 2000 milliárd forinttal kellene mérsékelni a terheket, azaz még három hasonló méretű csomag várható a következő években. Első lépéseként egy 105 milliárd forintos csomagot jelentett be a kormány csütörtökön, az ígéretek szerint augusztus végéig jön még egy további 400 milliárdos könnyítés. A konkrét intézkedések az alábbiak:

1. Adófizetések és bevallások módjának egyszerűsítése
A minisztérium számításai szerint ezzel a lépéssel 15,2 milliárd forint marad a cégek zsebében. Ezen belül felére csökkentik az adófolyószámlák számát, ami félmilliárdos megtakarítást jelent. "75, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által vezetett adószámla megszűnik (jelenleg összesen mintegy 140 adószámlát vezet a NAV). Egyszerűbbé válik a vállalkozók számára az adószámlák követése és az ezekre történő utalás" - olvasható a dokumentumban.

A második konkrét lépés az átutalások egyszerűsítése, mely 8 milliárd forintot hagyhat a cégek zsebében, a változás után a vállalkozók egyetlen átutalással tudják majd minden kötelezettségüket rendezni az állam felé. A harmadik lépés, hogy csökken az adóbevallások gyakorisága, ezzel 6,7 milliárd forintot spórolhatnak a cégek. Ennek keretében összevonásra kerül hat adónem befizetésének határideje, egyetlen időpontot jelölnek ki a fizetésre a mostani 34 helyett.

2. Könyvvizsgálói kötelezettség eltörlése a kisvállalkozásoknál
A minisztérium becslései szerint ezzel 5,6 milliárd forinttal több marad a vállalkozóknál, hiszen azzal, hogy 200 millió forintra emelik a könyvvizsgálói kötelezettséget, 17 ezer kisvállalkozás mentesül évente 350-400 ezer forintos díj alól. Az ígéret szerint 2014-től 300 millióra emelkedik az összeghatár, ami további 7000 vállalkozásnak jelent majd könnyebbséget.

3. Gazdasági, társadalmi, kormányzati döntéshozatalt támogató kötelező adatszolgáltatások, nyilvántartások vezetése
Ezen a soron 31,7 milliárd forintot spórolhatnak meg a cégek, aminek legnagyobb részét a hatósági adatbázisok egymáshoz igazításával lehet elérni. Az NGM szerint 16 milliárd forinttal csökkennek a vállalkozások terhei akkor, ha a tárcák és az egyes hivatalok kezelésben álló hatósági adatbázisokat egymáshoz igazítják, amivel elkerülhető lesz számos, vállalkozásokat érintő adatszolgáltatási kötelezettség.

Félmilliárdot hozhat a cégeknek, ha csökken a vállalkozásokat érintő adatszolgáltatások idő és költségráfordítása, megszűnik az indokolatlan párhuzamosság, javul a hatékonyság - olvasható az első Bürokrácia-csökkentő programban. Emellett 15,2 milliárdos megtakarítást jelenthet az, hogy megszüntetik a NAV és a TB-szervek adatigénye közti átfedéseket.

4. Hatósági bírságolás a vállalkozások számára követhető, betartható és kevésbé irritáló gyakorlatának kidolgozása

"A vállalkozások számára átláthatóvá válik a szabályozás, pontosan megismerik, milyen előírás vonatkozik rájuk, ezek megsértése milyen jogkövetkezménnyel jár, és ki ellenőrzi a betartásukat. A jogkövető magatartás megkönnyítésével és a vállalkozói tevékenység kifehéredésével a GDP 0,1-0,2 százalékos többletnövekedése érhető el" - olvasható a csomagban. Emellett az intézkedés 7 milliárd forintot hagyhat a vállalkozásoknál.

5. A foglalkoztatás adminisztrációjának csökkentése
Ez teszi ki a legnagyobb tételt, a becslések szerint 45,7 milliárddal csökkenti majd az adminisztrációs terheket. Ezen a tételen belül egyszerűsödik a munkavállaláshoz kapcsolódó adatbejelentési kötelezettség, a cél, hogy a jelenlegi 23 helyett egyetlen adattal (pl. adószámmal) bejelenthető legyen a munkavállaló, a többit pedig az egységes kormányzati adatbázisból érnék el a hivatalok.

Az egyéni járulékszámlák kialakítása 19,2 milliárd forintos költségcsökkenést jelenthet a cégek számára. "Az intézkedés az egyéni járulékszámlák kialakításával feleslegessé teszi a havi kimutatást a munkabérről és az azzal összefüggésben kifizetett közterhekről és járulékokról. Az egyéni járulékszámlák kialakításával mindenki egyébként is nyomon tudja követni majd, hogy a munkáltató bejelentette –e, és befizette –e utána az adóelőleget és a járulékokat" - ígéri a kormány.

A tervek szerint egyszerűsödik az egyszerűsített foglalkoztatás dokumentációja, opcionálissá válik az üzemi tanács létrehozása a jelenlegi kötelező helyett. Ezek mellett könnyebb lesz felvenni új munkavállalót a mikrovállalkozások és a kkv-k esetében, valamint csökken a kárfelelősség kockázata. Nem hoz érdemi kiadáscsökkenést, de könnyebbé teszi majd a vállalkozások életét a munkaidő adminisztrációjának egyszerűsödése, a munkaidő-beosztás szabályainak módosulásától pedig 50 ezer új munkahelyet remél a kormány.

"Eltörlésre kerülnek számos munkakör gyakorlása esetében a felesleges képesítési követelmények. Az intézkedés ezáltal lehetőséget biztosít a szakképzetlen munkavállalóknak és a munkakör olcsóbb betöltésére a vállalkozónak, mivel a garantált bérminimumot csak a szakképzettséggel rendelkezőknek kell megfizetnie" - hangzik az utolsó intézkedés. Ettől várhatóan 100 ezer új munkahely jön majd létre.

Beke Károly

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!