4p

Lassan az összes jelentős magyarországi bank közli 2010-es eredményeit, így mérleget vonhatunk. Az eddigi számokból az látszik, hogy a tavalyi év vesztese az MKB Bank lehetett, mely elsősorban a magas céltartalékolásnak és a bankadónak "köszönheti" 60 milliárd forint feletti magyarországi veszteségét. Az iparág zászlóshajója változatlanul az OTP, melynek hazai tevékenysége majdnem 150 milliárdos profitot termelt. Mfor.hu-háttér.

Azt már február végén közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), hogy statisztikájuk szerint tavaly 38,5 milliárd forintra csökkent a magyar bankrendszer profitja a 2009-es 209,1 milliárdról. Azt is sejteni lehetett már akkor, hogy ebben volt néhány komoly bukta, hiszen az OTP első három negyedéves adatai ismertek voltak. Mára az is kiderült, kik szenvedték meg a 2010-es évet.


Kilóg az MKB és az OTP

A bankrendszeren belül lefelé lóg ki az MKB Bank eredménye, a cég szerdán közölte, hogy a tervezettnél magasabb céltartalékképzés és a bankadó miatt csoportszinten 117,8 milliárdos veszteséggel zárta 2010-et. Az MKB  vesztesége a leánybankokhoz kötődő eredménytételektől és a 14 milliárd forint banki különadótól megtisztítva 47,5 milliárd forint lenne - emelték ki. Ezek alapján a magyar tevékenység a bankadóval súlyosbítva 61,5 milliárdos mínuszt mutatott.

Erdei Tamás, az MKB elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a veszteség hatása átmenetinek tekinthető, a bank tőke- és likviditáshelyzete stabil, és idén a korábbi évekhez hasonló nyereséggel számolnak a bankadó hatása nélkül. A piacon egyébként időről időre felvetődik a pletyka, hogy az osztrák és német tulajdonosok szabadulnának az MKB-tól, de egyelőre nem találtak megfelelő vevőt a pénzintézetre.

A másik véglet az OTP volt a hazai bankrendszerben: a legnagyobb pénzintézet magyarországi tevékenysége tavaly 147 milliárd forintos profitot mutatott. Ez csökkenést jelentett ugyan a 2009-es 182,7 milliárdhoz képest, de a versenytársaknál lényegesen jobban állta a sarat az OTP.

Másoknak sem volt rózsás az évük


A nagybankok közül rossz éve volt még a Raiffeisennek, mely egyelőre csak az első félév adatait közölte, de már akkor is 1,5 milliárdos mínusznál tartott. Mindez tehát még a bankadó nélküli eredmény volt, hiszen a külön sarcot csak nyáron vetette ki a kormány a szektorra, így az év végére valószínűleg komoly veszteség mutatkozott a banknál.

Negatív teljesítménnyel zárta az évet a CIB Bank is, mely csütörtökön közölte, hogy a magyar számviteli szabályok szerint 15,2 milliárdos veszteséget ért el 2010-ben. Ezzel egyidőben azt is bejelentették, hogy a tulajdonos Intesa Sanpaolo 40 milliárd forinttal megemeli a CIB tőkéjét.

A többieknél is alig maradt a nyereségből

A magyarországi nagybankok közül az eddig nem említett pénzintézetek minimális profitot tudtak elérni, ami nem csak a válság előtti évek eredményétől, de a külföldi tulajdonosok előzetes elvárásaitól is valószínűleg messze elmaradt. Korábban vonzó hozamráta mellett lehetett befektetni a magyar bankpiacon, ez azonban a romló portfóliók és a bankadó miatt jelentősen visszaesett.

Az Erste magyarországi tevékenysége például gyakorlatilag stagnált 2009-hez képest, 109 millió forintos adózott eredmény ért el az osztrák bank magyar leánycége. Papp Edit, a bank elnök-vezérigazgatója a nyereség jelentős visszaesését a tavalyi nagy összegű bankadóval és a nem teljesítő hitelek arányának nagymértékű emelkedésével magyarázta. Az ilyen kölcsönök aránya a hitelintézetnél 11,7 százalékra nőtt 2010-ben. Csoportszinten az Erste 14,7 milliárd forint bankadót fizetett a költségvetésbe - mondta Papp Edit.

Kismértékű nyereséget tudott realizálni tavaly a Budapest Bank, mely 10,2 milliárdos profitról számolt be a 4,5 milliárdnyi befizetett különadó után. Az UniCredit hivatalosan még nem közölte eredményét, azonban szerdai sajtóhírek szerint 18,8 milliárd forint volt a bank hazai nyeresége. Még ennél is egy kicsivel jobb, 27,2 milliárdos adózott eredményről számolt be a K&H Bank, melynél éves szinten a nem teljesítő hitelek aránya 5,5 százalékról 8,6 százalékra nőtt.

Beke Károly

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!