3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A szocialista Kína, amely a világgazdasági válság nyertese, gyors felzárkózását a globalizációnak köszönheti, hiszen az olcsó munkaerő és nagyobb profit miatt telepíti oda a kapacitásait a tőke- jelentette ki Inotai András, az MTA Világgazdasági Kutatóintézet (VKI) igazgatója szerdán az intézet Kínával foglalkozó konferenciáján.

Mind gazdasági, mind politikai, mind intézményi szempontból Kína a világgazdasági válság nyertese. Társadalomtudósok szerint a kínai fejlődési modell versenyképes lehet a kapitalista modellel szemben is, főleg a felzárkózó országok számára -  tette hozzá az igazgató. A válság nyomán a kínai öntudat erősödése is megfigyelhető, amelynek hátterében természetesen az évtizedek óta tapasztalható gyors gazdasági növekedés áll.

A válság előtt, 2008-ban 11 százalékkal nőtt a kínai GDP, 2009-ben az ütem 8,5 százalékra csökkent, de  az idén ismét 10 százalék felett lesz. A GDP-n belül a lakossági fogyasztás aránya 35 százalék, a beruházásoké 45 százalék, vagy kicsit magasabb, a többi a megtakarításokban testesül meg - magyarázta a VKI igazgatója.

Inotai András elmondta: az utóbbi két három évben a kínai működő tőke is aktivizálódott, s az olcsóbbá vált amerikai és európai ipari vállalatokban szerezett részesedést.

Az Európai Uniónak nincs egységes Kína stratégiája, az egyes országok gazdasági érdekeik szerint viselkednek - jelezte Inotai András. Mint kifejtette, Kína 2005 óta az EU legnagyobb szállítója, részesedése az EU importjából a két évvel ezelőtti 15 százalékról  18 százalékra nőtt. Az EU exportjában is egyre nagyobb részt képvisel Kína, a két évvel ezelőtt 6 százalékról 8,5 százalékra emelkedett a súlya, jelenleg az USA után az EU második legnagyobb piaca.

Kelet-ázsiai felzárkózási modellt követ Kína, ahol a központi gazdaságirányítás és központi ellenőrzés decentralizált gazdálkodással él együtt - mondta Tálas Barna. Az ismert Kína szakértő hozzátette: a modell lényege, nyitás a külföldi befektetők előtt.

Tálas Barna szerint a Kína dilemmája éppen a globalizációval függ össze, hiszen addig vonzó a külföldi befektetők szemében, amíg munkaereje olcsó, amelynek hátterében a viszonylag gyenge szociális ellátás áll.

Noha tavaly 9 millió új munkahely létesült Kínában a munkanélküliség feltehetően nem csökkent. Mivel azonban nincs megbízható munkanélküliségi adat, ez inkább feltételezés - jelentette ki Juhász Ottó. A Kínával foglalkozó, most záruló kutatási projekt vezetője elmondta: a migráns, azaz ingázó munkások számát 200 millióra tehető, ami viszont instabilitást visz a rendszerbe.

A világgazdasági válság alatt Kína 4 ezer milliárd jüannal élénkítette gazdaságát, s további 1.180 milliárd jüant (1 dollár=6,7 jüan) fordít erre a célra - jelezte Juhász Ottó, megjegezve, hogy a jüan nemzetközi tartalék valutává válásának folyamatát felgyorsította a válság. Ezt a folyamatot az indokolja, hogy Kína valutatartalékai a válság előtt 2 ezer milliárd dollárt tettek ki, s a válság alatt további 500 milliárd dollárral bővültek. Ami azt is jelenti, hogy Kína, Japánnal együtt az USA legnagyobb hitelezője.

Juhász Ottó szocialista piacgazdaságnak minősítette Kínát, a modell szociáldemokrata jellegű, ahol jelentős szerepe van a helyi burzsoáziának.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!