Ven Csia-pao (Wen Jiabao) az Országos Népi Gyűlés (parlament) idei ülésszakának megnyitóján áttekintést adott a kínai gazdaság állapotáról és kilátásairól, arról beszélt, hogy a fejlődési feltételek jobbak ugyan, mint 2009-ben voltak, de a helyzet még mindig "bonyolult".
A miniszterelnök arról beszélt, hogy a kormány 3 százalékon határon belül akarja tartani a fogyasztói áremelkedést, és 9 millió új munkahelyet kíván teremteni. A szociális kiadásokat 8,8 százalékkal emeli a kormány, s különös figyelmet kíván szentelni az etnikai kisebbségek életszínvonalának növelésének. A kormányfő arról beszélt, hogy az emberek jólétének növelése a gazdasági fejlődés alapvető célja.
Ven Csia-pao szerint Peking "alapjában véve stabil" árfolyamon fogja tartani a jüant. Nem utalt arra, hogy Kína esetleg lazítana árfolyam-politikáján. Washington, illetve Kína más kereskedelmi partnerei is azon a véleményen vannak, hogy a kínai fizetőeszköz alulértékelt, és duzzasztja az ország kereskedelmi többletét.
A miniszterelnök a hazai fogyasztás növelésére irányuló intézkedéseket ígért, és arról beszélt, hogy a csúcstechnológiájú ipar létrehozása révén csökkentik az exporttól való függőséget. A kormányfő fogadkozott, hogy az anyaország folytatni fogja a kereskedelmi-gazdasági együttműködés fokozását Tajvannal.
MTI