Elegánsnak látszó kiskőrösi kaszinó, aranyszínű rojtokkal szegélyezett, nehéz, vörös bársonyfüggöny. Mögötte a hely, ahova csak a kartell emberei léphetnek be. A szivarfüstöt vágni lehet.
Egy pókerasztal körül régi divatú barna öltönyben kövér emberek ülnek, mellényükön feszül a gomb, egymás arcát nézik. Na és azok az arcok! Kevés haj a fejtetőn, rövid homlok, szűk halánték, ami hirtelen szélesedő, irgalmatlanul hájas pofazacskókba torkollik. A tojásdad fejeken csöpög az izzadság.
Egyszer csak a főnök az asztalra csap, ellentmondást nem tűrő hangon kijelenti, hogy márpedig a tojás nagyker ára mától 15 forint per darab, aki pedig ellenkezni mer, azt belökik a dagasztógépbe. Pont. Senki sem szól, a ráncok a homlokon simulnak, mellények meglazíttatnak. Megtörtént, aminek meg kellett történnie, a tojáskartell döntött, jöhet a buli, kerül viszki és bundáskenyér is.
Most meg itt van ez az európai lifteskartell: a finn Kona, a német ThyssenKrupp, a svájci Schindler és az amerikai Otis cégek az uniós végrehajtó testület szerint megállapodásokat kötöttek az általuk beszerelt felvonók áráról. Ami itt megdöbbentett, az nem is a kartellezés ténye. Olyan van, persze. A kapitalisták ilyenek: pénzt akarnak keresni, könnyen, gyorsan, elegánsnak látszó kaszinókba járnak, jó részük dagadt, satöbbi. A vicces inkább a liftkartell működésének helye és ideje: a Bizottság szerint a gyártók 1995 és 2004 között folytatták bűnös üzelmeiket elsősorban Németországban és a Benelux-államokban.
Magyarországon Kókáék meg most kitalálták, hogy nemcsak a tojáskartell jelenti a legnagyobb problémát. "A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium partner abban, hogy a Gazdasági Versenyhivatal eredményesebben léphessen fel a kartellek ellen, mert így csupán az autópálya-építéseknél százmilliárd forintokat lehetne megtakarítani az adófizetők pénzéből" - hangsúlyozta Kóka János, a tárca vezetője sajtótájékoztatón. Ja. Lehetne. Köszi.
A legnagyobb baj az, hogy a kartellezés életformává vált Magyarországon. Mivel az amúgy sem túl átlátható EU-s bürokráciára kis hazánk vezetői még rápakoltak egy réteg - jóindulatáról és együttműködő-készségéről mindig híres - hazai hivatalszervezetet, a sokat emlegetett kisvállalkozásoknak az első beszámoló visszadobása után egy örök életre elment a kedvük a pályázatoktól. A pénzre viszont szükségük lenne, úgyhogy megpróbálnak befarolni a nagyok oldalvizébe. Pályázzanak ők, mi majd leadjuk a számlát.
Versenyezni persze senki sem szeret, meg a szabályok attól nem lesznek átláthatóbbak, hogy más írja a pályázatot, tehát a kicsik tesznek róla, hogy beosszák egymás között a melót. Te viszed ezt a bulit, cserébe fölém ígérsz a holnaputáni versenytárgyaláson, hogy ott meg én legyek a tuti. Pályázatíró nagycég is örül, jobb esetben azért, mert nem kellett sokat piszmognia az alvállalkozókkal, rosszabb esetben meg azért, mert a kis cég még így is többet számláz, mint amibe a munka valóban került, a maradékon tehát osztozhatnak.
Szóval szép dolog az együttműködési megállapodás a Gazdasági Versenyhivatallal. Tényleg, jól áll Kókának az aláírás. Nekem viszont az jut eszembe, hogy olyan ez, mint benzinkutat építeni a sportpálya helyére, majd erősíteni a rendőrséget, mert sok a füves gyerekhuligán a városban. Amíg a cégek - az átláthatatlan uniós és magyar bürokrácia miatt - kartellezésre lesznek kényszerítve, addig kartellezni is fognak. Meg utána is, de ez már másik ügy.
L. Nagy Gábor
