2p

A bankokkal megkötendő új megállapodás az ösztönzésről szólna, vagyis, ha egy bank erősíti a hitelkihelyezést, akkor jelentős kedvezményeket kapna a bankadóból - erről Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke beszélt kedden a TV2 Mokka című műsorában.

"Egyfajta ösztönző rendszer a bankoknak, hogy amennyiben egy bank a hitelkihelyezést azt erősíti, növeli a gazdasági finanszírozást, akkor a bankadóban kap könnyebbséget" - fogalmazott Kósa Lajos a tervezett megállapodásról szólva. Hozzátette: az év második felében indulhat el a rendszer.

Kósa Lajos az OECD a magyarországi nyugdíjak megadóztatására vonatkozó ajánlására reagálva azt mondta: "valakinek elgurult a gyógyszere", ha azt gondolják, hogy a nyugdíjak adóztatása lenne bármire megoldás.

A Haza és Haladás valamint az Együtt 2014 hétfőn bemutatott gazdaságpolitikai elképzelései kapcsán a Fidesz ügyvezető alelnöke azt mondta, nagyon kevés a konkrétum, abból nem derül ki, hogy mit akarnak. "Az elszólásokból annál inkább" - tette hozzá. Kósa Lajos szerint a minimálbér csökkentése "konzekvens álláspontja Bajnaiéknak", hiszen már korábban ellenezték gazdasági oldalról a minimálbéremelést. Világos az is, hogy adót akarnak emelni - jegyezte meg.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!