A Tony Blair vezette akkori Labour-kormány valóban alaposan mellélőtt az új keleti EU-tagállamokból várható beáramlás előrejelzésével. A brit belügyminisztériumi korabeli előrejelzése évi 5-13 ezerre taksálta a keletről érkező munkavállalók számát, hivatalos becslések szerint azonban a bővítés óta összesen 1-1,5 millió keleti EU-polgár települt le tartósan Nagy-Britanniában.
Mikroszinten ez számos kedvező változást hozott. A háztartási szakmunka ára Nagy-Britanniában például a keleti EU-bővítés előtt az aranyéval vetekedett, egy-egy bonyolultabb szerelésért a kivonult szakember - időtől és felhasznált anyagtól függően - akár 500 fontot (180 ezer forintot) is elkért.
Ráadásul a kisipari szolgáltatói piac nem volt kínálati: a szakemberhiány miatt nem a fogyasztó, hanem a szakma diktált, árban, feltételekben, vállalási határidőkben egyaránt. Ebben hozott üdítő változást a keleti EU-munkavállalók szinte kultikus őstípusává, egyben élő fogalommá vált "Polish plumber", vagyis a lengyel vízvezeték-szerelő, aki az addig megszokott árak feléért-harmadáért dolgozott, és napi 24 órában hajlandó volt azonnal a helyszínre vonulni a korábban általános két-háromhetes vállalási határidők helyett.
Mindemellett hirtelen lett elég buszsofőr is a brit nagyvárosokban, a sokszoros munkadíjak reményében tömegesen Kanadába, Ausztráliába, Új-Zélandra (a gazdag angol ajkú egykori gyarmatokra) költöző angol fogorvosok által hátrahagyott űrt jórészt magyar szakemberek töltötték be, és a keletre terjeszkedő fapados légitársaságok személyzeteinek körében is egyre gyakoribb volt a magyar, cseh, lengyel szó.
Egy liverpoolnyi többlet
A kelet-európai munkaerő makroszinten is igen kedvező hatást gyakorolt a brit gazdaságra. Az egyik tekintélyes londoni elemzőház, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) korabeli becslése szerint csak a lengyel bevándorlás már a bővítés utáni első két évben Liverpool városáéval egyező pótlólagos vásárlóerővel bővítette a keresletet a brit gazdaságban, úgy, hogy közben a bérinflációt alacsonyan tartotta.
Mindez együtt azt is jelentette, hogy amíg a dolgok jól mentek a brit gazdaságban, a keletről érkezőkkel szembeni társadalmi ellenérzésnek nem voltak felszínre törő megnyilvánulásai, annak ellenére sem, hogy az EU-t zsigerből gyűlölő jobboldali brit bulvársajtó folyamatosan és ádázul kampányolt a keletiek betelepülése ellen.
Ennek az idilli hangulatnak vetett véget a brit gazdaságot 2008-ban elérő súlyos recesszió, amely hosszúsági és mélységi rekordot döntött, és amelyet a gazdaság azóta sem hevert ki.
Nagy-Britannia (az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság) 2008-2009-es recessziója az addigi leghosszabb volt a modern brit gazdaságtörténetben. Az akkori visszaesés 2009 harmadik negyedévéig tartott; az volt a hatodik olyan negyedév egymás után, amelyben csökkent a brit GDP-érték.
A brit statisztikai hivatal becslése szerint a brit hazai össztermék a pénzügyi válság előtt mért legutóbbi csúcs és a 2009 közepén elért mélypont között 7,2 százalékot zuhant - ez időarányos negatív rekord -, és jóllehet az idei harmadik negyedévi növekedési adatok alapján a brit gazdaság ennek a visszaesésnek csaknem a kétharmadát már behozta, teljesítménye még mindig 2,5 százalékkal elmarad a recesszió előtti csúcsértéktől.
A kelet-európaiak lettek a hibások
Ebben a helyzetben a közhangulat hamar a keleti EU-munkavállalók ellen fordult, amit a közvélemény-kutatások következetesen jeleznek, és a politika igyekszik e választói hangulatváltás nyomába eredni. Ennek figyelemreméltó megnyilvánulása volt, amikor a minap még a Munkáspárt egyik legtekintélyesebb veterán politikusa, Jack Straw volt belügy- és külügyminiszter is "látványos hibának" minősítette, hogy a Labour vezette korabeli brit kormány nem élt a szabályok által lehetővé tett átmeneti korlátozásokkal a 2004-es keleti EU-bővítés után.
Cameron erre próbált rálicitálni, amikor a Financial Times című napilapnak e héten írt cikkében ugyanezt "monumentális" hibának nevezte.
Annak, hogy a keleti EU-munkavállalók elleni politikai kampány miért éppen most lángolt fel ismét, két közvetlen fő oka van. Az első az, hogy január 1-jén lejár a román és a bolgár állampolgárokkal szemben foganatosított átmeneti munkavállalási korlátozás, és a brit sajtó EU-szkeptikus szegmense - amely az olvasótábor zömét magáénak tudhatja - naponta több újságoldalon fest apokaliptikus jövőképet a brit munkapiacra, iskolákra és közszolgáltatásokra rázúduló újabb kelet-európai "százezrekről".
A másik fő ok az, hogy David Cameron - a konzervatív jobbszárny nyomásának engedve - népszavazást ígért a brit választóknak Nagy-Britannia EU-tagságának sorsáról, azzal kiegészítve, hogy előtte megpróbálja elérni Brüsszelnél a London által tagállami hatáskörbe tartozónak ítélt döntési jogkörök "hazatelepítését". A brit kormány tervei szerint e tárgyalások eredménye alapján dönthetnek majd a választók arról, hogy hazájukat az EU-ban vagy az unión kívül szeretnék-e látni.
Brit politikai kommentátorok egyöntetű véleménye az, hogy a kormányfő a könnyűnek egyáltalán nem ígérkező tárgyalások előtt igyekszik emelni a tétet az alapvető uniós szabadságjogok egyikének, a személyek szabad mozgásának megkérdőjelezésével felérő szigorításokkal.
MTI
