4p

Gyengülő gazdasági növekedéssel számolnak az Európai Unióban - derült ki hétfőn Brüsszelben az Európai Parlament (EP) gazdasági és pénzügyi szakbizottságának ülésén, ahol Olli Rehn EU-biztos és Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke egymással egybehangzóan szólt a lanyhuló növekedési kilátásokról.

Jean-Claude Juncker luxembourgi miniszterelnök, a közös pénzt használó euróövezet pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport elnöke ugyanezen az EP-bizottsági ülésen arról beszélt, hogy immár nagyon közel jutottak a megállapodáshoz az újabb görög segélycsomag folyósítása ügyében. Erről július 21-én elvi egyetértés született, de a megvalósítás késik, nagyrész amiatt, mert a finnek külön biztosítékokra jelentettek be igényt a támogatás folyósítása fejében.

"A rövid távú növekedési kilátások bizonyos mértékben romlottak a tavaszi prognózisunkhoz képest" - mondta a tanácskozáson Olli Rehn. Az Európai Bizottság szeptember 15-én terjeszti elő következő prognózisát. A tavaszi előrejelzésben erre az esztendőre az EU 27 tagországának átlagában még 1,8 százalékos, az eurózónára nézve 1,5 százalékos GDP-növekedést jósoltak. Rehn szerint azonban a nyár folyamán "erősödtek a turbulenciák", részben az amerikai adósságválságnak, részben az euró-hitelválságnak betudhatóan. Félő, hogy a pénzügyi piacok megrázkódtatásai a reálgazdaság növekedését is veszélybe sodorják - vélekedett az uniós gazdasági és pénzügyi biztos.

Trichet adatai szerint az euróövezetben az idei első negyedévben még 0,8 százalékos, a második negyedévben azonban már csak 0,2 százalékos volt a GDP-bővülés. Rehn sürgette a Görögország pénzügyi megmentéséről szóló július 21-i euróövezeti csúcs határozatainak, valamint a stabilitási paktum megerősítését szolgáló hatos jogszabálycsomagnak megvalósítását. A több EP-képviselő által szorgalmazott eurókötvényről azt mondta, hogy annak kibocsátása nem lehetséges a tagállamok költségvetésének a jelenleginél szorosabb ellenőrzése nélkül. Hangsúlyozta: egy ilyen döntés előtt az euróövezeti tagállamok nem kerülhetik meg azt a vitát, hogy hajlandóak-e elfogadni a fiskális szuverenitásukra gyakorolt várható hatást.

Trichet az EP-bizottsági ülésen a növekedési kilátásokat illetően úgy fogalmazott, hogy "az euróövezet gazdasága mérsékelt ütemben fog növekedni, miután a térség egészében általában véve viszonylag jók a reálgazdasági mutatók. Ugyanakkor marad a fölöttébb nagy bizonytalanság, nem utolsó sorban a pénzpiacokon az utóbbi időben tapasztalható feszültségek miatt".

A bankelnök szerint a bizonytalanság azokkal a költségvetési és gazdaságpolitikai kiigazításokkal hozható összefüggésbe, amelyeket az euróövezeti és más fejlett országok alkalmaznak költségvetésük kiegyensúlyozása érdekében. Trichet egyúttal sürgette az euróövezet kormányait, minél előbb valósítsák meg azt a 109 milliárd eurós mentőcsomagot, amelyről a júliusi 21-i csúcstalálkozón döntöttek az európai adósságválság rendezése érdekében. 

Ennek mindeddig fennálló akadályáról, a számos más részes állam kemény ellenkezését - illetve hasonló holland, osztrák, illetve szlovák extraigények megfogalmazását - kiváltó finn különleges garanciák ügyéről az ülésen Juncker azt mondta: nem szereti az efféle kétoldalú különalkukat, ugyanakkor viszont nem lenne szabad, hogy ezek a problémák eltérítsék az euróövezetet a július 21-i döntések gyakorlatba történő átültetésétől. 

A luxembourgi kormányfő szerint azonban már nagyon közel jutottak a kompromisszumhoz. A parlamenti bizottsági ülés után, újságíróknak nyilatkozva Juncker úgy vélekedett, hogy legkésőbb szeptember közepére eljutnak a megállapodáshoz ebben a kérdésben. Mint megjegyezte, szeptember 16-án informális eurócsoport-tanácskozást tartanak Lengyelországban, és addigra mindenképpen kialakul az egyetértés.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!