4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ezres nagyságrendű vagyonosodási vizsgálatot már elindított az APEH abból a tízezerből, amelyet Gyurcsány Ferenc még tavaly nyáron hirdetett meg. 2006-ban mintegy hatmilliárd forint adóhiányt tárt fel a hivatal 866 vizsgálat után, az elsődleges cél mindazonáltal a visszarettentés, nem pedig a bevételek növelése. Mfor.hu tudósítás.

A túl sok pénz is okozhatja vesztünket

Az újévi pezsgőkoccintás után az adóhivatal szinte rögtön elkezdte a miniszterelnök által még tavaly nyáron bejelentett vagyonosodási vizsgálatok lefolytatását. Eddig ezres nagyságrendű vizsgálatot indítottak el - mondta Varga Lászlóné, az APEH elnökhelyettese egy csütörtöki sajtótájékoztatón. Mint az ismeretes, az idén legalább tízezer ilyen típusú vizsgálatot kell az adóhivatalnak elvégeznie.

A cél nem elsősorban a bevételek növelése - szögezte le Varga Lászlóné. Tavaly ennek ellenére 5,9 milliárd forint összegben tett megállapítást (nettó adókülönbözet) az adóhivatal 866 ellenőrzés után. Ha felszorozzuk tízezer vizsgálatra, akkor sem lesz egetverő az összeg a költségvetés bevételeihez képest. A szándék inkább az, hogy visszatartsák az embereket az aóelkerüléstől.

Félmilliárdos ingatlan nulla jövedelemből

Eddig a visszatartó erő kevéssé érvényesült - legalábbis az adatok arról tanúskodnak, hogy honfitársaink egyáltalán nem riadtak meg egy esetleges vizsgálat rémétől. Tavaly a 866 vizsgálatból 618 zárult megállapítással, átlagosan 9,6 millió forint nettó adókülönbözetet állapítva meg. Tavalyelőtt az egy főre eső adóhiány 8,3 millió forint volt, 2004-ben pedig 7,66 millió. Persze ez a növekvő arány azt is jelzi, hogy az adóhivatal egyre több vizsgálatot folytat le egyre nagyobb hatásfokkal.

Az, hogy nem félnek a lebukástól, inkább az egyes ügyekben mutatkozik meg, közölte az elnökhelyettes. Tavaly horogra akadt például egy olyan állampolgár, aki ötszázmillió forintért vásárolt ingatlant, de még bevallást sem készített, vagyis papíron egyetlen fillér jövedelme sem volt. Olyan is akadt - mondta Varga Lászlóné - aki nagyon ügyesen tudott spórolni. Kétmillió forintos jövedelemből tudott vásárolni 108 millió forintért egy ingatlant és negyvenmillió forint tagi kölcsönt is tudott nyújtani a cégének.

Pluszfeladat pluszerőforrás

A már elindított vizsgálatokból leghamarabb a második negyedévben lehet részleteket megtudni. Az adóhivatal bízik abban, hogy tízezer vizságlat során is tartani tudja a tavalyi hetven százalék feletti találati arányt - mondta az mfor.hu kérdésére Varga Lászlóné.

A megnövekedett feladatokat (tizenegyszer több vizsgálatot kell lefolytatni) ötszáz új revizor alkalmazásával kívánja ellátni az adóhivatal. Az újoncok nem a vagyonosodási feladatokat fogják ellátni, hanem átszervezések során a legjobbak kerülnek a kiemelt feladathoz.

A vizsgálatok sikerének egyik kulcsa a megfelelő kiválasztás - hangsúlyozta az elnökhelyettes. Több szempontot is vizsgálnak, így a bevallási adatok mellett a társaságoknak nyújtott tagi kölcsönöket vagy a nagy értékű ingatlan-, luxusautó- vagy jachtvásárlásokat. Azzal, hogy az idén az illetékhivatalok is az APEH berkein belül működnek, a nagy összegű illetékfizetésekből is könnyebben ki lehet indulni. Korábban is felhasználhatta az adóhivatal ezt az adatbázist, ám ez az idén még könnyebb lesz. Az adóhivatal azt is figyelni fogja, hogy a vagyonosodási vizsgálat alanyai igénybe vették-e a gázártámogatást.

Egyéb többletfeladatok

A gázárkompenzáció jogosultságát is az adóhatóság fogja ellenőrizni, emellett azonban még jó néhány adatbázist kell kezelnie. Az EMMA megszűnésével az adóhivatalt kell tájékoztatni a munkáltatóknak az új alkalmazottak felvételéről, illetve a változásokról. Az APEH ezt követően továbbítja majd az adatokat az Országos Egészségpénztárhoz és az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőséghez.

Fontos változás lesz emellett, hogy februártól a magánnyugdíjpénztári befizetéseket már az adóhivatalnak kell címezni (az APEH a továbbiakban rögzíti az adatokat). Ez azt jelenti, hogy a havi bevallásra kötelezettek a rendes járulékbevallásban kell feltüntessék és rendezzék a nyugdíjpénztári ügyleteket is.

F. Szabó Emese

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!