4p

Kelet-Európában már "látszik a fény az alagút végén", és a térség egészében az idén ismét gazdasági növekedés lesz - hangzott el a Fitch Ratings kedden Londonban rendezett éves helyzetértékelő konferenciáján. A cég szakértői szerint a görögországi fejlemények várhatóan nem okoznak érdemi késést az euróövezet bővítésében az eddig valószínűsített menetrendhez képest.

Edward Parker, a legnagyobb európai hitelminősítő térségi szuverén besorolásokért felelős igazgatója a feltörekvő Európáról tartott előadásában arra emlékeztetett, hogy egy évvel ezelőtt a Kelet-Európával kapcsolatban emlegetett kockázatok közé tartozott a pénzügyi szektorok rendszerszintű válsága, az árfolyamrendszerek összeomlása és a  szuverén adósságtörlesztés széleskörű leállása. Mára ezek a félelmek nagyrészt elenyésztek, és "a kontinens más térségei kerültek reflektorfénybe" - tette hozzá, utalva a kelet-európainál sok esetben rosszabb nyugat-európai adósságmutatókra.

Parker szerint a helyzet változását a feltörekvő európai adósok besorolásának  stabilizálódása is tükrözi. A Fitch Ratings 2008 második felében összesen 12, 2009 első felében összesen öt fokozatnyi szuverén adósosztályzati visszaminősítést hajtott végre Kelet-Európában. A cég a tavalyi év második felében azonban már csak két fokozattal rontotta a térségi államadósok adóskockázati besorolásait, és ezt két fokozatnyi felminősítés ellenételezte - mondta a Fitch besorolási igazgatója.

Mindeközben az osztályzati kilátások egyenlege is javult: 2009 közepe óta a Fitch hat kelet-európai és egykori szovjet térségi szuverén adós - Oroszország, Grúzia, Kazahsztán, Észtország, Litvánia és Románia -  besorolásainak kilátását javította vissza leminősítés lehetőségére utaló negatívról stabilra. Az osztályzati kilátások teljes mérlege azonban változatlanul negatív, vagyis még több a negatív kilátású térségi adósosztályzat, mint a stabil vagy pozitív, ami jelzi, hogy a Fitch Ratings továbbra is lát rövid távú, lefelé ható kockázatokat  a térség számos országában - mondta Parker.

A változatlanul negatív kilátáson tartott országok között van Magyarország, amelyet a Fitch Ratings közepes befektetői "BBB" adósosztályzattal listáz.

Egy másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Standard & Poor's azonban már tavaly visszajavította negatívról stabilra a nála "BBB mínusz" szintű magyar kilátását, a magyar kormány költségvetési konszolidációs erőfeszítéseinek eredményeire hivatkozva.

A keddi londoni Fitch-konferencián Parker kiemelte a térség külső fizetési pozíciójának "rendkívül figyelemreméltó" javulását. A példák között említette Lettországot, ahol a hitelminősítő becslései szerint a hazai össztermék (GDP) arányában mért folyómérleg-egyenleg a 2007-ben mért 23 százalékos hiány után tavaly már 9 százalékos többlettel zárt.

Ennek a kiigazítási folyamatnak azonban a nagyon meredek recesszió volt az ára. A Fitch becslése szerint Kelet-Európa gazdasági teljesítménye tavaly átlagosan 6 százalékkal zuhant, miközben a többi feltörekvő térségé összességében növekedett.

Az idén azonban várhatóan valamivel 3 százalék feletti ütemben növekszik a kelet-európai GDP is, jóllehet ennek egy részét bázishatások adják, és a Fitch Ratings nem számít arra, hogy a térségi növekedés üteme belátható időn belül visszatér a pénzügyi válság előtti időszakban mért szintekre - mondta Parker.

A görög pénzügyi válság kelet-európai járványveszélyét mérsékeltnek nevezte, kijelentette ugyanakkor: megvan a kockázata annak, hogy az euróövezeti döntéshozók a görög fejlemények miatt "kissé konzervatívabbá válnak" az euróövezeti tagjelölt országok által végrehajtott kiigazítások fenntarthatóságának megítélésében. A Fitch Ratings alapeseti várakozása azonban továbbra is az, hogy ha valamely tagjelölt ország teljesíti a maastrichti csatlakozási feltételeket, azt fel is veszik az euróövezetbe - mondta Parker. Hozzátette: a cég arra számít, hogy Észtország jövőre a valutaunió tagja lesz.

Az MTI kérdésére, hogy a hitelminősítő mindezzel együtt milyen esélyt ad egy jelentősebb késedelemnek az euróövezeti bővítésben a görög helyzet valamely kedvezőtlen fordulata esetén, Parker azt mondta: a Fitch Ratings a jövőre várt észt csatlakozás után - a többi tagjelölt ország költségvetési helyzete alapján - mindenképpen számít egy hosszabb bővítési szünetre, és 2014 előtt nem valószínűsíti újabb országok felvételét a valutaunióba.

Hozzátette ugyanakkor: az észt felvételi kérelem néhány hónapon belül esedékes elbírálásának eredménye kulcsfontosságú lesz az uniós hatóságok hozzáállásának megítélésében. Ha Észtország felvétele késne, az a térség egésze szempontjából negatív jelzés lenne - mondta a Fitch Ratings feltörekvő európai besorolásokért felelős igazgatója Edward Parker.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!