2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A 2008. évi 4 százalékos csökkenés után tavaly 7,3 százalékkal 825 milliárd forintra csökkent a biztosítók díjbevétele, ebből az életbiztosítási díjbevétel 411 milliárd, míg a nem életbiztosítási 414 milliárd forintot tett ki - mondta Trunkó Barnabás, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) főtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A nem életbiztosítási díjbevétel legnagyobb tétele, a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) 125 milliárd forint volt. A főtitkár elmondta, hogy a múlt év végi kgfb kampányban a 4 millió ügyfélből 952 ezer váltott biztosítót, további 500 ezren pedig felmondták a biztosításukat, majd - alacsonyabb díjjal - ugyanahhoz a biztosítóhoz tértek vissza.

Tavaly 11,3 milliárd biztosítási szerződés volt Magyarországon, az egy főre jutó biztosítási díj 330 eurót tett ki, ez egytizede a Nyugat-európainak.

Továbbra is az Allianz a legnagyobb díjbevételű biztosító, a 165 milliárd forintos díjbevétele 10,9 százalékkal kisebb volt, mint  2008-ban. Második helyen a Generali-Providencia áll 127 milliárd, míg harmadik a tavaly fúzionált Groupama-Garancia Biztosító 87 milliárd forintos díjbevétellel. Az előbbi díjbevétele 4,7, míg az utóbbié 2,1 százalékkal esett a múlt évben.

Az életbiztosítási díjbevételt továbbra is az ING vezeti 17 százalékos csökkenés után 79 milliárd forinttal. A nem életbiztosítási díjbevételből az Allianz közel egyharmaddal részesedik 131 milliárd forinttal.

A teljes kárráfordítás 510 milliárd forint volt a múlt évben. Ebből 310 milliárd jutott - több mint 2 százalékos növekedéssel - az életbiztosításokra. A növekedés oka a biztosítások visszaváltása. A 200 milliárdos nem életbiztosítási kárráfordítás legnagyobb tétele a kgfb 65 milliárd forintja. A 125 milliárd forintos kgfb díjbevételhez képest ez jó arány, mint Trunkó Barnabás fogalmazott, a csökkenő kárráfordításból tudtak adni a kampányban kedvezményeket a biztosítók.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a biztosítók kifogásolják azt a szabályt, hogy ha a biztosító közlekedésbiztonsági szempontból úgy ítéli meg, akkor műszaki vizsgára kell küldenie a vétlen fél kocsiját. Ez sérti az autósok érdekeit, és a kártérítési szabályokat is (mivel enélkül nem fizethető ki a teljes kártérítés).

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!