3p

3 százalék feletti növekedést várnak londoni elemzők idén a magyar gazdaságtól.

A JP Morgan londoni befektetési részlegének elemzői a KSH pénteki adatismertetését kommentálva közölték: továbbra is helytállónak tartják azt a várakozásukat, hogy a növekedési lendület jórészt stabil marad, és a jelenlegi negyedévben 3 százalékos negyedéves összevetésű, szezonális kiigazítással számolt, éves szintre kivetített növekedéshez lesz elegendő.

A ház 2015 egészére 3,2 százalékos növekedést vár a magyar gazdaságban.

A JP Morgan londoni elemzői szerint a növekedési lendület stabilitására utal az Európai Bizottság gazdasági hangulati felmérése is, amely szélesebb bázisra alapul, mint a feldolgozószektorra korlátozódó beszerzésimenedzser-index (BMI).

A cég elemzői szerint a felülvizsgált GDP-adatsor várhatóan semleges hatást gyakorol a monetáris politikára. A növekedés jelentősen meghaladja a hosszú távú potenciált, amely a JP Morgan becslése szerint 1,5-2,0 százalék között lehet, ami a magyar gazdaságban érvényesülő erősen dezinflációs hatású negatív kibocsátási rés gyors ütemű bezáródására utal. Az első negyedévi növekedés szerkezetéből azonban a ház londoni elemzői szerint az a következtetés vonható le, hogy a magyar gazdaságban egy ideig még nem várható jelentősebb inflációs nyomás megjelenése.

Mindezek alapján a JP Morgan közgazdászai azt várják, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) továbbra is laza monetáris kondíciók fenntartására törekszik, feltéve, hogy a maginfláció és a bérkiáramlás növekedése mérsékelt ütemű marad.

Más nagy londoni házak is jósolnak 3 százalék feletti idei magyar gazdasági növekedést és folytatódó monetáris enyhítést.

A Morgan Stanley elemzői a közép- és kelet-európai térség gazdasági kilátásairól összeállított új előrejelzésükben közölték, hogy a magyar gazdaságban az idén 3,5 százalékos növekedést sem tartanak kizártnak. A ház jövőre lassabb, 2,5 százalékos magyarországi GDP-növekedéssel számol, de a cég mindkét előrejelzését javította, korábbi prognózisa ugyanis 2015-re 2,9 százalékos, 2016-ra 2,3 százalékos GDP-növekedést valószínűsített a magyar gazdaságban.

Ha a Suzuki jól fogy, az a GDP-ben is meglátszik (Galéria)

A Morgan Stanley elemzői közölték: ezzel együtt is változatlanul lefelé ható kockázatokat látnak arra az előrejelzésükre, hogy az MNB monetáris enyhítési ciklusa 1,50 százalékos alapkamaton véget ér.

A cég szerint az MNB továbbra is enyhítésre hajló alapállása "az 1,00 százalékos alapkamat felé tartó" további kamatcsökkentések előtt is megnyithatja az utat, feltéve, hogy kedvező marad a kockázati háttér, és a magyar befektetési eszközök jól teljesítenek.

A Bank of America-Merrill Lynch előrejelzése szerint az MNB alapkamata 2015 végére 1,35 százalékig süllyed a jelenlegi 1,65 százalékról. E cég szerint azonban az a feltétele ennek, hogy addig ne romoljon markánsan a globális kockázatvállalási hangulat.

A Goldman Sachs (GS) elemzői azzal számolnak, hogy az MNB monetáris tanácsa 1,25 százalékos alapkamaton fejezi be a jelenlegi enyhítési ciklust, bár pénteki előrejelzésük szerint az MNB monetáris eszköztárának e héten bejelentett átalakítása gyakorolhat bizonyos felfelé ható kockázatot a cég e prognózisára.      

A GS londoni elemzői szerint ugyanakkor az MNB enyhítésre hajló alapállását alátámasztó tényezők között van, hogy a Fitch Ratings hitelminősítő nemrég pozitívra javította Magyarország államadós-osztályzatainak kilátását.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!