3p

Míg hétfőn még a 300-as szint fölé is szúrt a forint az euróval szemben, addig keddtől folyamatosan erősödött a magyar fizetőeszköz. Ebben segítségére volt ezúttal a gazdasági miniszter is, Matolcsy György azt mondta, elutasítja a jegybanki sokkterápia jövőbeni lehetőségét.

Hétfőn (január 28-án) az EUR/HUF egy pillanatra megérintette a 300-as szintet – fél éves mélypontra gyengült a hazai fizetőeszköz. Ezzel a keddi MNB kamatdöntéssel kapcsolatos várakozásokba beszökött egy apró kis zavaró elem és sokakban felmerült a kérdés, hogy vajon 300-as forintnál is folytatódik-e a kamatvágási sorozat, írja heti elemzésében a Raiffeisen. Azonban ha a kérdésfelvetésen csavarunk egyet és arra kérdezünk rá, hogy van-e árfolyamcélja a jegybanknak (természetesen nincsen), akkor a bizonytalankodásunk bizonyosan elpárolog. Imígyen, nem meglepő módon, a menetrendszerinti 25 bázispontos kamatvágás megérkezett, a jegybanki alapkamat szintje pedig 5,5 százalékra mérséklődött.

Mindazonáltal a kamatvágás után éppenséggel nem gyengülni, hanem erősödni kezdett a forint. Ennek pedig az az oka, hogy a kamatdöntést kísérő közleményben a következő mondatokat lehetett olvasni: "... a jelenlegi inflációs és reálgazdasági kilátásoknak megfelelő monetáris politikai irányultság kialakításához az eddig alkalmazott monetáris politikai eszköztár elegendő mozgásteret biztosít, a nemkonvencionális eszközök körének bővítése a hazai viszonyok között akut pénzpiaci zavarok esetén jelenthet csak hatékony segítséget."

Ráadásul nem sokkal később a jegybankelnöki pozíció egyik esélyes várományosának tekintett Matolcsy György is ennek a szellemében nyilatkozott, elutasítva a jegybanki sokkterápia jövőbeni lehetőségét. Mindezzel jelentősen enyhültek a piaci félelmek, melyek az új jegybanki vezetés esetleges unortodox monetáris fordulatával kapcsolatosan alakultak ki. Az EUR/HUF 292-es szintre jött le (a forint közel 3%-ot erősödött a hét során). Orbán Viktor is aktív volt a héten. Egyrészt az IMF történet közeli végét vetítette előre (ebben semmi meglepőt nem találtunk, már tényleg csak a legnaívabbak gondolhatták, hogy bármilyen hitelmegállapodásban sikerül megegyezni), másrészt igyekezett meggyőzni az Európai Bizottság elnökét, arról, hogy Magyarország kerüljön ki a túlzott deficiteljárás alól.

Ezzel kapcsolatban ma biztosat még nem lehet állítani – de egyelőre kevésbé tartják valószínűnek  a Raiffeisen elemzői, hogy az év közepére számunkra pozitív döntés születik. Orbán Viktor azt is említette, hogy hamarosan devizakötvény kibocsátásra kerül sor. Ezt pozitívnak tartják a bank szakértői, hiszen egy ilyen piackonform akciót követően az igény a "kreatív" megoldások iránt mérséklődhet.


Ami a tőzsdét illeti, felemásra sikeredett a legutóbbi kereskedés hét a hazai piacon. Ugyan sikerült megtartani az emelkedést a hét végére, de a szerdai beesés után már nem talált magára a piac. Immár harmadik hete nem sikerül a 19670 pont fölé kerekedni. Ettől nem messze található a 200hmá (19805) is, míg alulról az 50hmá (18977) támaszt a 19000 ponton túl. A forgalom enyhén nőtt csak a megelőző héthez képest, de a negyedéves átlag még így is messze van. Hosszú felső kanócot rajzolt az index péntekre, ami fordulós jelként tekinthető.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!