3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Gazdasági megállapodások vannak az orosz elnök, Dmitrij Medvegyev kínai látogatásának középpontjában - erről árulkodnak a vendéglátójával Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai államelnökkel folytatott tárgyalásai és az ahhoz kötődő aláírási ceremóniák.

A látogatás céljai között első helyen a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok bővítése szerepel, de a tudományos-technikai együttműködés, a környezetvédelem és a regionális kapcsolatok erősítése is napirenden van. A két elnök mintegy tucatnyi együttműködési megállapodás aláírásának volt tanúja, továbbá a program része a nemrégiben elkészült, két országot összekötő kőolajvezeték formális felavatása.

A vezeték megépítéséről már 15 évvel ezelőtt megkezdődtek a tárgyalások, de a tényleges építkezés csak 2009-ben indult meg. Várhatóan még ez év vége előtt szállítani kezdi az olajat, de hivatalosan 2011. január elsején indul. A húsz évre szóló szerződés szerint évi 15 millió tonna érkezik majd rajta Kínába, de Nyikolaj Tokarev a Transznyeft első embere az ITAR-TASSZ hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy "technológiailag a mennyiség 30 millió tonnára is emelhető".

Oroszország az idén augusztus végén nyitotta meg Kelet-Szibériában a mintegy ezer kilométer hosszú vezetékét, amelynek kínai szakasza az északkelet-kínai olajipari központtal, Dacsinggal (Daqing) köti össze. A kínai kőolajimport tavaly 48 százalékkal emelkedett és közel megkétszereződött 2005 óta.

A hétfői orosz-kínai megállapodások között van a Gazprom OAO és a China National Petroleum Corp. egyezsége, amely tartalmazza azokat a "paramétereket", amelyek szerint a moszkvai székhelyű vállalat a tervek szerint 2015-től megkezdheti földgáz szállításait. Az aláírás előtt Igor Secsin miniszterelnök-helyettes kijelentette: "Oroszország kész Kína teljes gázszükségletét kielégíteni".

A tényleges üzlet szentesítésére még 2011 közepe előtt sor kerülhet. "A gáz szektorban az orosz-kínai együttműködés stratégiailag ígéretes" - nyilatkozta még Secsin.

A kínai gazdaság energiaéhségének csillapítása, az energiaellátás hosszú távra szóló biztosítása Peking számára rendkívül fontos, míg Oroszország - amely amúgy is energiaexportjának diverzifikálására törekszik - biztos piacnak tudhatja szomszédját.

Medvegyev örömmel venné azt is, ha országában bővülnének a kínai beruházások. A csúcsszínvonalat képviselő területek, mint a repülőgépgyártás, is nyitottak a kínai tőke előtt - nyilatkozta még elutazása előtt, utalva arra, hogy Moszkva szeretné, ha az orosz gazdaság modernizálásában részt vennének a kínai vállalatok.

Az orosz elnök kínai vendéglátójával folytatott tárgyalásai után kijelentette: arra számít, hogy a két ország kereskedelmi forgalma az idén eléri a válság előtti szintet.

Dmitrij Medvegyev vasárnap érkezett az északkelet-kínai Talien (Dalian) városba, hétfőn este pedig Pekingből tovább utazik Sanghajba, ahol kedden részt vesz az expó orosz nemzeti napjának rendezvényein.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!