2p

Szakmai szervezetet hívnak életre a hazai úgynevezett helyi pénzek, térségi utalványok kibocsátói - erősítette meg az első magyarországi helyi pénz rendszer kialakítását és működtetését irányító soproni Perkovátz Tamás.

Elmondta: a Helyi Pénzek Szövetsége nyitott szervezet lesz, amelyben helyet kapnak a már működő három helyi fizetőeszközben, valamint a később indítandókban érdekelt felek.

Legfőbb céljuk a tapasztalatcsere, valamint az újabb hálózatok beindításának támogatása. A szervezetet március végén, Sopronban alapítják meg - tette hozzá.

Az első hazai helyi pénz, a soproni kékfrank 2010 májusában került forgalomba. Tavaly indult a balatoni korona és a bocskai korona.

A helyi pénzek általában a helyi önkormányzatok, területfejlesztési szervezetek és valamely pénzintézet együttműködésével kerülnek forgalomba. A kibocsátók célja jellemzően a helyi pénzforgalom felgyorsítása, a tőke helyben tartása, emellett a fizetőeszköz egyfajta turisztikai attrakcióvá is válhat.

Ezek a jogilag utalványnak számító készpénz-helyettesítő fizetőeszközök csak korlátozottan használhatóak fizetésre, mivel zárt körben használják őket: az akcióhoz csatlakozó helyi vállalkozások termékeiért és szolgáltatásiért lehet fizetni velük, így a jelenlegi szabályozási környezetben nem engedélykötelesek.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!