3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Mintegy 10 évvel nőtt az átlagos élettartam a világon az elmúlt 35 évben, a halálesetek 70 százalékát már nem fertőző betegségek okozzák, ami nagy eredmény - állapítja meg egy nagyszabású tanulmány, amely a The Lancet tudományos szakfolyóirat csütörtöki számában jelent meg.

Míg egy 1980-ban született nő átlagosan 63,7 év élettartamra számíthatott, a 2015-ben világra jött lánybabákra több mint 11 évvel hosszabb, 74,8 évig tartó élet vár. A férfiak átlagosan várható élettartama kevesebb mint 10 évvel, 59,6 évről 69 évre emelkedett 35 év alatt a tanulmány szerint, amelyben 195 ország, valamint terület adatait gyűjtötték egybe a Seattle-i Egyetem kutatói.

A javulást a tanulmány szerzői főként annak tulajdonítják, hogy az utóbbi 10 évben jelentős sikerek születtek az olyan fertőző betegségek elleni küzdelemben, mint a HIV/AIDS, a malária vagy a bélhurut. Az AIDS okozta halálesetek száma 2005 és 2015 között egyharmaddal, 1,2 millióra csökkent, és maláriában is 37 százalékkal kevesebben  - 730 ezren - haltak meg, mint egy évtizeddel korábban.

Vannak országok, amelyekben jobban javult a helyzet, mint azt a jövedelmek, az oktatás vagy a születési ráta alakulása indokolná, ugyanakkor látunk országokat is, köztük az Egyesült Államokat, amelyek sokkal kevésbé egészségesek, mint amennyire erőforrásaik lehetővé tennék - közölte Christopher Murray, a Seattle-i Egyetem egészségkutató intézetének (Institute for Health Metrics and Evaluation, IHME) munkatársa.

A világon tavaly bekövetkezett halálesetek 70 százalékát már nem fertőző betegségek okozták és csökkent a rossz higiénés feltételekkel összefüggő halálozás is. A halálesetek nagy többségét ma már olyan betegségek idézik elő, mint a szív- és érrendszeri betegségek, a diabétesz, a demencia vagy a drogfüggőség.

Ezek a világ leggazdagabb focicsapatai

A tanulmány szerint a leggyakoribb kockázati tényezők a magas vérnyomás, a dohányzás, a magas vércukorszint, a túlsúly, a szennyezett levegő és a gyermekek helytelen táplálkozása. 1990 után főleg a túlsúly és a drogfüggőség okozta problémák szaporodtak el. Európában leginkább Oroszországot és a kelet-európai országokat sújtja az alkohol- és drogfüggőség.

Bár a dohányosok száma világszerte csökkenőben van, tavaly még mindig 6,4 millió haláleset volt összefüggésbe hozható a dohányzás ártalmaival, 300 ezerrel több, mint 2005-ben. A várandós és szülő nők halálozása csaknem egyharmaddal csökkent 2005 és 2015 között, de tavaly még így is 275 ezren haltak bele a gyermekáldásba, többségében a szegény országokban.

A malária, a kanyaró és a hasmenés elleni intézkedésekkel tíz év alatt sikerült a felére csökkenteni a gyerekkori halálozást. A tanulmányhoz 1870 szakértő szolgáltatott adatokat a világ 127 országából, valamint régiójából.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!