3p

645 forintos magyarországi árral számol friss indexében a brit lap, azonban már évek óta drágább hazánkban a népszerű hamburger. Persze a valódi ár még mindig alacsonyabb, mint az amerikai, ott átszámolva több mint ezer forintot kell adni érte. Mfor.hu-háttér.

Rég nem annyi az ár

645 forintba kerül Magyarországon egy Big Mac szendvics az Economist pénteken publikált indexe szerint. Ez 246 forintos árfolyamon számolva 2,63 dollárt jelent, miközben az Egyesült Államokban 4,20 dollárba kerül egy McDonald's-szendvics. Ezzel számolva a forint 37 százalékkal alulértékelt a dollárral szemben, vagyis nagyjából harmadával kevesebbért vehetünk egy Big Macet, mint az amerikaiak.

A probléma csak annyi, hogy rég volt utoljára 645 forint egy magyar Big Mac ára, hiszen már a tavaly nyári Economist-index is 760 forinttal számolt. Gyanúnkkal megkerestük a hazai McDonald's-ot, ahol az mfor.hu kérdésére elárulták: jelenleg egy sima Big Mac szendvics 820 forintba kerül. Ha szintén 246-os dollárárfolyammal számolunk, akkor ez 3,33 dollárnak felel meg. Ezzel pedig már "csak" 20,7 százalékkal olcsóbb itthon egy hamburger, mint a tengerentúlon, vagyis nem 37 százalékkal alulértékelt a forint a dollárhoz képest.

A továbbiakban azzal számolunk, hogy más országok Big Mac-árait helyesen tüntette fel az Economist cikkében, csak a magyar gyorséttermek aktuális áraival nincsenek tisztában.

Itt is látszik a frank túlértékeltsége

A pénteken közölt index alapján jelenleg Svájcban kell a legtöbbet fizetni egy Big Macért, ott 6,5 frankot kérnek egy szendvicsért, ami 6,81 dollárnak felelt meg, vagyis a frank ezek szerint 62 százalékkal túlértékelt a dollárhoz képest. Ettől csak egy hajszállal marad el a 41 norvég koronás ár, ami 6,79 dollárnak felel meg. A legolcsóbb az ukrán hamburger, ahol átszámítva 2,11 dollárt kérnek érte, ami nagyjából fele az amerikai árnak.

Az Economist eredeti ábrája a rossz magyar számokkal

A régióban Csehországban 3,45 dollárba kerül átszámítva egy Big Mac, míg a lengyel 2,58 dolláros ár jóval alacsonyabb a magyarnál. Kifejezetten olcsónak számít a Big Mac Oroszországban, Kínában és Indonéziában is, ahol szintén 3 dollár alatt van átszámítva egy McDonald's-szendvics. A balti államok közül Lettországban és Litvániában is 3 dollár körüli áron lehet venni a hamburgert. Az eurózónában átlagosan nagyjából egy dollárral drágább a Big Mac, mint itthon, 4,43 dollárba kerül.

Érdekesség, hogy Dél-Amerikában kifejezetten drága a Big Mac, drágább, mint az Egyesült Államokban. A brazil gyorséttermekben például átszámítva 5,68 dollárt kell adni egy szendvicsért, míg Argentínában 4,64 dollárért vesztegetik. A chilei 4,05 dolláros ár egy hajszállal alacsonyabb az amerikainál, a kolumbiai 4,54 dollár viszont már magasabb annál.

Beke Károly

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!