A Balog Ádám MNB-alelnök, valamint Nagy Márton ügyvezető igazgató által jegyzett cikksorozat harmadik írásában a szerzők az árfolyamgát szerepét, az eddig elért eredményeit, valamint a rendszer továbbfejlesztésének lehetőségeit vették számba. Az árfolyamgáttal már többször foglalkoztunk itt az az mfor.hu-n, így a MNB-vezetők által papírra vetett leírást mellőzzük, aki nem ismeri a rendszert, az a cikk végén található keretes írásban elolvashatja a legfontosabb paramétereket.
Az MNB adatai szerint 2013 júniusában már 153 800 hitelszerződés került be a programba összesen 1252 milliárd forintnyi hitelállománnyal, ami a jogosult hitelszerződések 37 százaléka, a jogosult állománynak pedig megközelítőleg 51 százaléka. Ez egyben azt is jelenti, hogy eddig 257 600 ügyfél (összesen 1187 milliárd forint hitelállománnyal) továbbra sem kívánt élni a lehetőséggel.
Miért marad ki ennyi adós a programból?
A jegybank szerzői szerint az adósok egy részének távolmaradását sok tényező indokolhatja. Az átlagos hitelméret esetükben jóval kisebb, mint a programban résztvevőknél, amiből arra lehet következtetni, hogy hiteleik átlagos futamideje is rövidebb. Sokuk számára vélhetően az adósságtehertől való megszabadulás a legfőbb cél, akár annak árán is, hogy nem élnek az (részben) átmeneti fizetéskönnyítés lehetőségével.
Sok adósnál az is szerepet játszhatott a távolmaradásban, hogy a rendszert bonyolultnak találták, és elriasztotta őket az a lehetőség, hogy a törlesztőrészlet öt év után hirtelen megemelkedik. Egy tipikus devizaalapú jelzáloghitel adós törlesztőrészlete ugyanis - a svájci frank árfolyamának jelenlegi szinten történő fennmaradása esetén – öt év után a belépés előtti szinthez képest is megemelkedne közel 10 százalékkal.
Néhány adós ezen felül arra spekulálva is távol maradhatott a programtól, hogy a későbbiekben esetleg egy, a számára még kedvezőbb adósmentő konstrukciót is kialakít a kormány. (Az írás nem említi, de Nagy Márton egy tavaszi sajtóbeszélgetésen arra is utalt, hogy a kereskedelmi bankok eltérő módon érintettek abban, hogy ügyfeleiket az árfolyamgát irányába "tereljék". Mivel az árfolyamgát költséget jelent számukra, így azok a pénzintézetek, amelyeknek jó minőségű hitelállománya van, ügyfeleik rendben fizetnek, nem érdekeltek abban, hogy adósaikat felvilágosítsák, beléptessék a rendszerbe.)
Mivel ezek az eredmények elmaradnak a várakozásoktól, a szerzők számba vették azokat a lehetőségeket, amellyel az árfolyamgátat vonzóbbá tudnák tenni. Véleményük szerint az árfolyamveszteségekben történő nagyobb tehermegosztás valószínűleg segítene, ami egyrészt az ötéves könnyített időszak - akár a futamidő végéig történő - meghosszabbításával, másrészt a 180 forintos svájci frank feletti tőkerész bizonyos mértékű elengedésével képzelhető el. Értelemszerűen minél nagyobb lenne a tőkerészben az elengedés mértéke, annál kisebb lenne a gyűjtőszámlán felhalmozódó hitel és ezáltal a törlesztőrészlet is, ami az új hiteltől ódzkodó ügyfelek számára is vonzóvá teheti a programot.
Ha a törlesztőrészleten belül a kamathoz hasonlóan a tőkében is elengedésre kerülne a 180 forintos svájci frank feletti teljes rész, akkor mindez a devizaalapú jelzáloghitelek törlesztőrészleteinek forintosítását jelentené. Ez nem egy egyszeri, azonnali devizahitel-átváltás, hanem a fennálló tartozás fokozatos, de teljes mértékű forintosítása, az adósság árfolyamkockázatának teljes megszüntetése. A jelenlegi helyzethez képest a devizahiteladósok mindegyikének árfolyamgátba való belépésével párhuzamban mindez a mostani árfolyamon számolva a jövőben évi 30-40 milliárd forint körüli költségterhet jelentene.
Az MNB-cikksorozat eddig megjelent két írása:
2010-ig még jó volt a devizahiteleseknek
MNB: évi 60-70 milliárdot nyertek a bankok a devizahiteleken
mfor.hu
