3p

A foglalkoztatottság megőrzéséhez vissza nem térítendő támogatásokat lehet igénybe venni - hívja fel a figyelmet a PricewaterhouseCoopers (PwC) hírlevele.

Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) a hírlevél szerint a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SzMM) kezdeményezésére támogatási pályázatot hirdet 5,95 milliárd forint keretösszegben, aminek célja a foglalkoztatottság megőrzésének, az állásukat elvesztők újra elhelyezkedésének, illetve az elbocsátással fenyegetett munkavállalók munkába helyezését közvetlenül elősegítő munkaerőpiaci szolgáltatások támogatása az átmenetileg nehéz helyzetbe jutott munkáltatóknál.

A foglalkoztatottság megőrzését elősegítő pályázati konstrukció (MEGŐRZÉS-9122/2009) keretében 2009. január 23. és 2009. november 5. között folyamatosan igényelhető vissza nem térítendő támogatás. A pályázat célja, hogy a munkáltatók a gazdasági visszaesés miatt átmenetileg csökkenő munkaerő szükségletüket ne elbocsátással kezeljék.

A pályázatban azok a munkáltatók vehetnek részt, amelyeknek az éves átlagos statisztikai állományi létszáma 2008-ban minimum 3 fő volt. Azon pályázónak nem nyújtható támogatás, aki a pályázat benyújtásának időpontjában munkahelymegtartó támogatásban részesül. Piacelemzéssel kell alátámasztani, hogy a gazdasági visszaesés következtében a foglalkoztatási kapacitás nem tartható meg a támogatás biztosítása nélkül.

A pályázati konstrukció támogatja a munkahelyek megőrzésére irányuló tevékenységet, amennyiben a munkáltató vállalja, hogy teljes munkaidőben megtartja az elbocsátással fenyegetett munkavállalóit.

Az elszámolható költségek köre kiterjed a leépítési szándék által érintett munkavállalók munkabérére és a munkáltató által ténylegesen kifizetett járulékokra. A támogatás mértéke a munkabér és járulékai 25-75 százaléka között változik az átlagos statisztikai állományi létszám függvényében. A támogatás időtartama 3-12 hónap.

A munkavállalót érintő intézkedések kedvezőtlen hatásának csökkentésére bértámogatás vehető igénybe. Amennyiben a munkáltató a munkaviszony megszüntetésének megelőzése érdekében a korábbinál rövidebb munkaidőt biztosít, támogatást igényelhet a munkavállaló nem munkával töltött munkaidejére.  A támogatás mértéke az érintett munkavállalók munkavégzéssel nem töltött munkaidejére jutó, ténylegesen kifizetett munkabérnek és járulékainak legfeljebb 80 százaléka.

A munkáltatónak a pályázati konstrukció keretében lehetősége nyílik arra is, hogy munkavállalóit a munkával nem töltött időben, a munkaviszony fenntartása mellett képezze, a támogatás mértéke ekkor a képzés költségének 80 százaléka.

Az ismertetett támogatási lehetőségek csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősülnek, így az odaítélt támogatás 3 pénzügyi év vonatkozásában nem haladhatja meg a 200 ezer eurónak megfelelő forintösszeget. A támogatás időtartama egyik esetben sem lehet több 12 hónapnál, illetve a munkáltatónak kötelező vállalnia a támogatás időtartamával megegyező továbbfoglalkoztatást.

Hamarosan további támogatási pályázatot hirdetnek meg a foglalkoztatottság megőrzése céljából, amely nagyobb támogatási összeget kíván biztosítani a munkáltatóknak - írja a hírlevél a Szociális és Munkaügyi Minisztériumtól kapott információk alapján.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!