Felidézi, hogy az IMF két hatalmas pusztítást hozó világháború után alakult meg abból a megfontolásból, hogy bár a háborúknak számtalan oka lehet, ebből az egyik biztosan az, hogy a nemzetközi kereskedelem - vagy annak hiánya - a nemzetek között ellenségeskedést tud szítani. Az elgondolás az volt, hogy csak egy globális szabály- és intézményrendszer képes fellendíteni a világkereskedelmet és garantálni a világbékét.
Mivel az Egyesült Államok győztesen és ereje teljében került ki a világháborúból, magától értetődő volt, hogy a dollár vette át a globális tartalékdeviza szerepét. Korábban több aranyfedezetű deviza is vetekedett egymással a kitüntető szerepért. Ez azonban a dollár előtérbe kerülésével megváltozott, és az IMF vált a dollárban történt fizetések nemzetközi klíring-házává. A nemzetek mindent dollárban egyenlítettek ki - mégpedig aranyra váltható dollárban.
A Kereskedelmi Világszervezet (WTO), a Világbank és az IMF egyaránt része volt a Bretton Woods-i egyezménynek, ami washingtoni központtal az idők végezetéig működött volna. Az Egyesült Államok azonban menet közben megváltoztatta a játékszabályokat, és megszüntette a dollár aranyra válthatóságát. A 2008-as pénzügyi válságban pedig az Egyesült Államok már úgy látta jónak, hogy ha a pénzügyi rendszer életben tartásához pénz kell, hát akkor nyomtatni kell. A rendszer azonban eredetileg nem erre épült fel - mutat rá írásában Bengt Saelensminde. Eddig ha egy nemzetnek pénzre volt szüksége, akkor ki kellett járnia magának egy IMF-hitelt. Az IMF mára tehát feladat nélkül maradt - kivéve persze azon országok hitelezését, amelyeknek már nincs saját jegybankjuk.
Az eladósodott euróövezeti perifériális országok lehetetlen helyzetbe kerültek. Nem áll már módjukban leértékelni devizájukat, de még pénzt teremteni sem. Az egyetlen amit tehetnek az, hogy kérnek másoktól, például az IMF-től vagy az EU-tól.
Ez a szerző szerint látszólag erős pozícióba helyezi az IMF-et, mert kénye-kedve szerint regulázhatja meg a támogatására szoruló országokat. Valójában azonban már minden hatalmát elveszítette. A feltörekvő és fejlődő országok például egyszerűen nem is értik, mi dolguk lenne nekik egy olyan szervezettel, ami semmi mást nem tesz azon kívül, hogy "pénzeli a régi világrend fennmaradását". Az IMF-re és a dollárra mint globális tartalékdevizára épülő nemzetközi pénzügyi rendszernek leáldozott - véli Bengt Saelensminde.
Ezzel szemben viszont megindult az aranyfedezetű devizákra épülő globális pénzügyi rendszer helyreállítása. Annak tudatában, hogy az IMF-re már nem lehet támaszkodni, a jegybankok megkezdték saját független rendszereik kiépítését - ami a gyakorlatban aranyvásárlást és -tartalékolást jelent - mutat rá.
Az arany árának legutóbbi zuhanásakor is megfigyelhető volt a fizikai arany iránt jelentkező kereslet robbanásszerű emelkedése. A fizikai arany fokozatosan tűnik el a pénzügyi rendszerből, és landol jegybankok vagy magánbefektetők trezorjaiban. Végső soron manapság már a legjobb figyelmen kívül hagyni amit az IMF mond, mert egy letűnt kort képvisel. Ehelyett mindenhol saját jegybank kell, saját szabályokkal - írja Bengt Saelensminde, a MoneyWeek pénzügyi hírportálon megjelent cikkében.
MTI
