2p

Az Országgyűlés elfogadta azokat a Kormány által beterjesztett törvénymódosítási javaslatokat, amely a pénzügyi jogok biztosa, mint önálló jogintézmény felállításához szükségek.

A kormány az elmúlt időszakban számos intézkedést tett a pénzügyi fogyasztóvédelem területén, de még mindig rendszeresek a fogyasztói panaszok a pénzügyi szolgáltatókra, ezért szükség van a pénzügyi szolgáltatók erősebb kontrollálására, és a pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos ismeretek, a fogyasztói tudatosság növelésére - írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A pénzügyi jogok biztosának a klasszikus biztosi feladatokon – mint például a jogi segítségnyújtáson, tanácsadáson - túl, fontos küldetése lesz a pénzügyi kultúra fejlesztésében, a fogyasztókat segítő pénzügyi ismeretek terjesztésében. A pénzügyi jogok biztosa önálló, független intézményként jön létre. Így immár három szereplő fogja biztosítani az erősebb és teljes körű pénzügyi fogyasztóvédelmet: a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) és a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) mellett az új hivatal is - hangsúlyozza az NGM.

A kormány azt várja az intézményrendszer megerősítésétől, hogy javul a pénzügyi szervezetek által nyújtott szolgáltatásokat igénybe vevők érdekeinek védelme, javul a pénzügyi, fogyasztói jogok ismerete, s mindez hozzájárulhat a pénzügyi rendszer stabilitásának növeléséhez.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!