4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A bankszektor 2010-ben 72,4 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el, az előző évi alig egynegyedét, ezen belül a részvénytársasági formában működő kereskedelmi bankoké 58,2 milliárd, a bankfiókoké 14,2 milliárd forint volt. Az alacsony eredményért két extra tétel felelős: a szektortól 2010 során beszedett 134 milliárd forintnyi bankadó, valamint egy bank jelentős nagyságrendű értékvesztés-képzése - derül ki a Nemzetközi Bankárképző (NBK) elemzéséből.

A Magyar Bankszövetség online hírlevelében publikált elemzés szerint, míg a 2009-es évet még a nyolc nagybank mindegyike pozitív eredménnyel zárta, 2010 végére már három nagybank is jelentős veszteséget könyvelt el. A veszteséges bankok száma 7-ről 12-re emelkedett, a veszteség pedig a 2009. év végi 15 milliárdról 174 milliárdra nőtt.

A legnagyobb eredménytömeget – a teljes pozitív eredménytömeg 55 százalékát – továbbra is az OTP Csoport tulajdonolja. A második legeredményesebb bank tavaly  a K&H volt a teljes eredménytömeg 15 százalékával, majd az UniCredit, a Citibank, az OTP Jelzálogbank, a Budapest Bank, a BNP és az Erste következik.

Az eredmény összetevői közül a kamateredmény éves szinten 13,3 százalékkal emelkedett, ami a kamatbevételek 17 százalékos és a kamatráfordítások 31,2 százalékos csökkenésének eredőjeként alakult ki. A kamateredmény emelkedésének köszönhetően a nettó kamatmarzs (NIM) a 2009-es év végi 2,7-ről 3,1 százalékra nőtt.

A korábbi években a bankrendszer jutalékeredménye nem kiugró mértékben, de folyamatosan emelkedett, tavaly azonban megszakadt ez a tendencia, s a jutalékeredmény kis mértékben, de csökkent. A csökkenés okát egyrészt abban látja az elemzés, hogy a Magatartási kódex korlátozza a hitelhez kapcsolódó jutalékok és költségek emelésének lehetőségét, másrészt abban, hogy a bankok 2010-ben alig változtattak – vagy inkább csökkentettek – a számlavezetéshez kapcsolódó díjakon és jutalékokon, ami 2011-re vélhetően nem lesz igaz.

Az egyéb eredménytételek (pénzügyi műveletek, befektetési szolgáltatás stb.) a 2009. év végi szinthez képest együttesen közel 70 százalékkal csökkentek. Ezen a soron mutatták ki a bankadót, ami egyedül 22,5 százalékpontos csökkenést eredményezett. A befektetési szolgáltatásokkal, a különböző devizákkal és átértékelésekkel kapcsolatos eredmény 36 százalékkal mérséklődött.

A bankok működési költségei a pénzügyi válság kezdete óta folyamatosan csökkentek, de 2010-ben már nem mérséklődtek tovább, éves szinten 1,7 százalékkal emelkedtek. Bár az értékvesztésnek és a kockázati céltartaléknak meghatározó szerepe volt a 2010. évi eredmény csökkenésében, tavaly a szektorszintű értékvesztés és kockázati céltartalékképzés a 2009-es szinthez képest 20,2 százalékkal csökkent.

A részvénytársasági formában működő bankok szektorszintű sajáttőke-arányos nyeresége (ROE) az adózás előtti eredményből számítva a 2009. évi 9,1-ről tavaly 2,3 százalékra csökkent, a bankadó nélkül 6,9 százalék lett volna. A bankszektor adózás előtti eszközarányos nyeresége (ROA) – a bankfiókokkal együtt – a 0,85 százalékos szintről 0,24 százalékra csökkent, ez a bankadó nélkül 0,67 százalék lett volna. Csak a részvénytársasági formában működő bankokat nézve a ROA mutató 0,19 százalék volt, bankadó nélkül 0,8 százalék.

A piaci szereplők teljesítménye meglehetősen változatos képet mutat. A ROE oldalon a legjobb eredményt a K&H érte el, megelőzve az OTP csoportot. Őket követi az UniCredit csoport és a BB. Az Erste az első félév igen jó eredményét követően a második félévben visszaesett, így a nagybankok közül pozitív ROE értékkel az utolsó.

A ROA oldalon az OTP teljesítménye stabilan tartja magát 1,5 százalék körüli értékkel, mögé felzárkózott az UniCredit, a K&H és a Budapest Bank. Jó eredményt tudott elérni a bankfiókok közül a BNP és a Citibank, továbbá a magas kockázati felárral működő fogyasztási és áruhitelezéssel foglalkozó hitelintézetek. A bankrendszer tagjainak harmada ezzel párhuzamosan veszteséges volt - olvasható az elemzésben.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!