3p

Bár az első félévben még úgy tűnt, hogy a kiskereskedelmi vállalkozások tömeges bedőléséről szól majd az idei év, a második félévben világossá vált, hogy az ágazat a vártnál stabilabb lábakon áll. Az első félévben még 41 százalékkal több kiskereskedelmi céget számoltak föl, mint egy évvel korábban, a másodikban viszont már kevesebbet, mint 2008 hasonló időszakában – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató jelentéséből.

Felemás évet zárnak a kiskereskedelmi cégek 2009-ben. Bár a karácsonyi vásár eredményeiről eddig megjelent információk a szokásosnál visszafogottabb keresletről számolnak be, az feltételezhető, hogy nem ezekben a napokban mennek tönkre az addig talpon marad boltok, így a december 20-i állapotok már elég pontos áttekintést adnak az ágazat helyzetéről. Márpedig ezek az adatok azt mutatják, hogy a kiskereskedelem két egymástól teljesen eltérő félévet tudhat a háta mögött.

Az első félévben 1219 kiskereskedelmi vállalkozással szemben indult felszámolási eljárás Magyarországon: ez 41 százalékkal volt több, mint 2008 hasonló időszakában. „Akkoriban úgy gondoltuk, hogy a hipermarketek és a bevásárlóközpontok miatt eleve gondban levő ágazat katasztrofális év elé néz” – emlékszik vissza a féléves adatok értékelésére Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. A kiskereskedelemben évek óta viszonylag magas a felszámolások aránya, de hasonlóképpen magas az új cégek száma is, vagyis általában véve is magas a fluktuáció. Az Optenben azonban meglepődve álltak az első féléves adatok előtt, hiszen a tömeges felszámolások mellett már akkor is kevesebb új cég alakult, mint az korábban megszokott volt.

A második félév ehhez képest gyökeres fordulatot hozott. "Legnagyobb meglepetésünkre azt láttuk, hogy a második félévben szinte minden hónapban kevesebb cég ment tönkre, mint egy évvel korábban"– mondja az Opten stratégiai igazgatója. Csorbai szerint az összes magyar vállalkozást nézve is jellemző folyamat, hogy a felszámolások számának növekedési üteme lassul a második félévben és azon belül is leginkább az utolsó negyedévben, de az meglepő, hogy növekedés helyett a kiskereskedelemben csökkenés következett be. Márpedig 2009 második félévében 827 céggel szemben indítottak fizetésképtelenségi eljárást a hitelezők, míg 2008 utolsó hat hónapjában még 946 cég jutott bajba – ez 14 százalékos csökkenésnek felel meg.

Mindez együtt úgy is értelmezhető, hogy a kiskereskedelmet előbb érte el a válság, mint bármely más területet az építőipar kivételével, és előbb is mászik ki a gödörből, mint más ágazatok. „Ez a jelenség optimista olvasata, látni kell azonban, hogy a kiskereskedelemben felszámolt cégek száma is lényegesen magasabb, mint a válságot megelőző időszakban, azaz mondjuk 2007-ben volt” – figyelmeztet az Opten igazgatója. 

Ezt támasztja alá az is, hogy az általános pesszimizmus a kiskereskedelemben is tetten érhető a végelszámolások egyre gyakoribbá válásában, illetve a cégalapítás kedv visszaesésében. Az első félévben a végelszámolások száma alig emelkedett, a másodikban viszont már 23 százalékkal több cég bezárásáról hoztak döntést a tulajdonosok, mint egy évvel korábban.

Míg 2008-ban még úgy is több mint 5500 új céget jegyeztek be az ágazatban, hogy az utolsó negyedévben már visszaesett a cégalapítás kedv, addig idén csak 5000 új céget jegyeztek be a cégbíróságok, vagyis a kereskedők kilátásai semmiképpen sem pozitívak a közeljövőt illetően.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!